Börtönben Oxfordban

Ennél szebb börtönt elképzelni is nehéz. Az oxfordi szálló mai vendégei persze már szabadon távozhatnak – feltéve, ha fizettek –, de a hangulat azért néha még felidézi a régi, korántsem szép időket. Persze csupán azért, hogy picit borzongjanak a vendégek, mielőtt elkezdik élvezni a luxushotel remek szolgáltatásait. Már az épület bejáratánál látszik, hogy annak idején nem spóroltak a kővel. Még 1071-ben Hódító Vilmos parancsára létesítettek itt erődöt, és később itt őrizték a foglyokat. Ez a funkció sokáig megmaradt, majd több mint 900 évvel később lett hotel a büntetőtelep helyén.
A „Malmaison” egy hotellánc, a név Napóleon és Josephine eredeti otthonának nevéből származik. A börtönhotel 5 hektárnyi területen fekszik, a város közepén, 10 percre a vasútállomástól és 2 percre az üzletektől. A szállodában található szobák és lakosztályok az erőd régi felosztásához igazodva öt helyen találhatóak: az A szárnyban, a C szárnyban, a Governer házban, az „Új út” szárnyban és a Javítóintézetben.
Az A szárny átriuma üvegmennyezetes. A régi hangulatot idézik a fém lépcsőkorlátok. A fehér falakon kis piros ajtók látszanak, ezek korábban a cellaajtók voltak. Három egymás mellett álló cellát építettek egybe, kivették a falakat, ez most egy hotelszoba. Az ajtók belülről börtönajtónak tűnnek ma is.
A C szárny régen a börtönkórház volt. A Governer házban laktak a vezetők, az átépítés után is jellegzetesek maradtak a kőkeretes ablakok és a piros téglás falak.
Az „Új út” szárny új épület, ez már modernebb. A Javítóintézet, mely a füves négyszög másik oldalán található, a szolid de mégis igényes vendégeknek fenntartott szárny lett. A Thomas Lowton Robins szoba ugyanakkor remek luxuslakosztály.
Ami az egészben a legjobb, hogy a falak ridegségét a szobák belsejében remekül ellensúlyozták. Nemes anyagokat használtak, bársonyt, szép szöveteket, selymet. Ez azért fontos, mert így a börtönhangulat egyedisége ugyan megmaradt, mégis kellemesek az itt töltött órák, tökéletesen lehet pihenni. Ha pedig mozgásra vágyunk, irány a remekül felszerelt konditerem. A zuhanyozóban nem kell félni semmitől. Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!