Amikor vasárnap megláttam a tévében, hogy már egész fiatal gyerekek is
magyar gárdisták lettek, hogy volt a fővárosunk szívében egy
„avatóünnepség”, hogy megint egy néhány száz ember a Szent Koronára
esküdött, nem éreztem magam valami jól. Mert ott volt Vona vezér, aki a
gyerekek előtt kijelentette, hogy „sorsfordító idők jönnek”, meg ott
volt az ifj. Hegedűs, akit a beteges antiszemitizmusa predesztinálta
egy újabb „beszédre”, meg voltak mások is.


De nem volt ott például Draskovics Tibor, rendészeti miniszter, aki még az év elején kijelentette, hogy a magyar „független” bíróság be fogja tiltani a gárdát. Persze senki nem hitte el. Nem volt ott a törvényt nagyon tisztelő államelnökünk, akinek fontosabb dolga volt: egy kiadós túra Romániában, a bazsarózsa kutatása. Nem voltak ott a parlamenti pártok képviselői, élükön Balogh Zoltán, emberjogi harcossal. Nem volt senki, aki számít. Csak a szerencsétlen rendőrök, akik vigyáztak arra, hogy minden rendben legyen ezen a „történelmi” eseményen.
Tudjuk, hogy az átkosban a gyerekeket soha nem a gyűlöletre nevelték. Ez így volt, akár tetszik Kövérnek, akár nem. Nem akarták kiirtani a cigányságot sem. Most meg a gyerekek hamarabb ismerik Vass Albert „műveit”, mint Petőfi Sándor életrajzát. Nem szabad, kedves hatalom, elfelejteni, hogy a gyerekeket nemcsak a pedofilok tudják megrontani.
Vannak még ennél is rosszabb dolgok, és a vasárnap erre egy igazi példa. Nem tudom, nem értem, hogy törvényes-e ma a fiatalkorú gyerekek ilyen szervezetbe való beléptetése, hiszen ezektől a gárdavezetőktől, Vonáktól, Hegedűsöktől csak agresszivitást, gyűlöletet a másfajta ember iránt, öntörvénykezést tanulnak, vagyis csupa rosszat. Az a borzasztó az egészben, hogy a hatalom és a jog némán asszisztál mindehhez. Félek, hogy elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahonnan nincs, nem létezik visszaút.
Ezért is ordítani szeretnék: hatalom, államelnök úr, miniszterek, képviselők, bírók! Mi a fenét csinálnak maguk ott, ahol felveszik a fizetésüket? Ha nem tudnak rendet teremteni, tűnjenek végre el! Elég volt! Ma a felnőtt emberek félnek a nemzeti ünnepeken kimenni az utcára, holnap meg a gyerekeket fogják tanítani fegyverrel bánni? Mikor lesz ennek vége? Ki felel ezért? Miért hallgat az MSZP, a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ? Vagy ők is félnek? Istenem, mi lesz még itt?! 
Kanalos-Járóka Szilvia, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!