Ha valaki nem tud döntést hozni, az mondjon le. Ezt véletlenül nem
Szijjártó mondta, hanem az Országgyűlés alelnöke Áder János, akiről már
nagyon régen nem hallottam semmit. De most, az egyik szélsőjobboldali
lapocskának adott interjúban kijelentette, ha valaki nem képes arra,
hogy nehéz helyzetben felelős és jó döntést hozzon (természetesen
Gyurcsányról van szó!), akkor ő, mármint Áder, azt tanácsolja, hogy
mondjon le a hivataláról.


Szép, nem? Áder mondja, aki az Országgyűlés alelnökeként, semmit az égvilágon nem tett azért, hogy az ország jobban éljen. Ádernek – ahogy emlékszünk – nagyon fontos szerepe van Orbán mellett. Nagy baj lehet ezekkel a fideszes képviselőkkel, mert ha valaki nem pózol, és nem mond marhaságokat, és aki nem úgy nyilatkozik, mint a pártelnök a gazdasági válságról, annak annyi! Mert a vezér október 23-a alkalmából úgy nyilatkozott, mintha 1998-tól 2002-ig nem is ő lett volna az, aki két évig a Horn-kormány Bokros-csomagjaként elhíresült gazdasági megszorítás által megteremtett költségvetési tartalékot herdálta volna el. Utána kitalálták a Fidesz „szakemberei” a kétéves költségvetést, hogy lenyúlhassák az utánuk következő kormány első évi költségvetésének 80 százalékát. El is költötték.
A parlament elnöke abban az időben Áder volt, és jól tudta, hogy miket tesz a Fidesz, de akkor nem hangzott el a szájából, hogy Orbán mondjon le. Mert tudta Áder nagyon jól, hogy a négy évük alatt mást sem csináltak, csak magukat fényezték. És ezek után van bőr a képükön másokat ostorozni és saját hibáikat, bűneiket másra kenni.
Áder tudta, hogy mennyit ”kezelt„ az Ország-imázs Központjuk, tudta, hogy a Deutsch-féle kettőmilliárdos stadionok beléptető rendszere soha sem fog működni, tudta, hogy a nagyvezér magánrepülőn repült Amerikába, talán még azt is tudta, hogy ki volt Kaya meg Tot. Mindent tudott, de abban az időben nagyokat hallgatott. Mert ez volt a stílusa, és erről mindenki felismerte. De mindenki ismeri a régi dakota kifejezést: a stílus maga az ember!
Munkácsi Tibor, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!