Most igazán megérdemelték ezek a bátor, kitűnő emberek, szakértők,
rendőrök, hogy azt mondjuk nekik, hogy BRAVÓ! Munkájuk során nem
következett be tragédia, és horogra került egy TERRORISTA is. Nem lehet
más, mint TERRORISTA, mert ez az egykori olimpikon és „aranyos gyerek”
szándékos emberölésre készült nemzeti ünnepünkön. T. Krisztián csak
„viccelt”, nem akart ő senkit sem megölni, sőt, Morvai szerint
„szabadságharcos” a srác.
A rendőrség kijelentette, hogy az olimpikon Peugeot-ja, október 23-án GURULÓ BOMBARAKTÁR volt. Ez a 33 éves bandita nagyon jól tudta, hogy mit akart tenni, hogy mi lehet a következménye ennek a „viccnek”. Tudta, hogy a távirányítású gyújtóbombák, ha felrobbannak, 20-30 méteres körzetben pusztíthattak volna, nem beszélve arról, hogy mindenhol nagy volt a tömeg. Az ügyvédje kijelentette, hogy a dolog nem is volt annyira veszélyes, hogy a drótok már rozsdások voltak, meg az egész csak játék volt. Tudtam, hogy a védők mindent megtesznek védencükért, de az már nagyon sok, hogy hülyének is tettetik magukat. T. Krisztián cselekedete, készülődése, az eszközgyűjtemény tárolása szándékos volt, emberölési szándék! Még abban az esetben is, ha hála a Jóistennek (rendőrségnek), nem sikerült kipróbálni, és nem valósult meg a terv.
Biztos vagyok abban, hogy ez a söpredék nem csak játszadozni akart az időzített bombával, és nagy szerencse, hogy nem tudott robbantani. Értem és tudom, hogy sok lesz a védője, tudom, hogy olyanok, mint Morvai meg a „kollégái” mindent meg fognak tenni, hogy ez a „szabadságharcos” szabad legyen. Érzem, hogy nem minden fog simán menni ebben a nyomozásban, mert tudjuk, mekkora nyomás hárul a magyar rendőrségre ezekben az esetekben, amikor ilyen senkiháziakról van szó. De nagyon remélem, hogy valaki mégis meg fogja mondani ezeknek a Morvai típusú védőknek, hogy egy terroristának hol van a helye. Képzelni sem merem, ha T. Krisztián ezt „véletlenül” Amerikában, Kínában, vagy Németországban tette volna. Itthon ez csak egy „vicc” a szélsőjobboldal szerint, mert hazánkban az a divat, hogy a bűnös, az igazi bűnöző nem kapja meg a büntetést, és erre számtalan példa van. Félnek a bírók, fél az ügyészség. Pedig nem kellene, mert ma már az emberek nagyobbik fele megértette, hogy nagy a baj, megértette, hogy itt már rég nem „szabadságharcról” van szó, már rég nem a kormányról, nem Gyurcsányról, hanem olyanokról, akiknek célja pánikot, félelmet kelteni az országban. Nagyon remélem, hogy a kitűnő magyar rendőrség végre meg fogja tudni akadályozni ezeket a bűncselekményeket. És a T. Krisztián-féle banditáknak egy helyük van: a börtön – sok-sok évre !
Szász Bence, Eger
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!