Van itt Óbudán egy polgármester, Bús Balázs, aki a helyi Fideszt
erősíti, nem csak tettekben, hanem a beszédeivel is, amiket egy
ősóbudai sem tud megérteni. Így volt ez az október 23-i megemlékezésen
is.
Ez az ember, aki egy hatalmas kerületet vezet, azt mondta, hogy „ma újra a rendőrterror(?), az állam önkényes(?) működése, a félelem (?), a hazugság (részéről ez természetesen úgy van), és a BESÚGÁS szelleme(?) jellemzi az országot”. Gondolom, ennyi elég is lenne ebből az „ünnepi” beszédből, ha nem egy polgármesterről volna szó, aki a „lehallgatás és besúgás szellemében él”.
Óbudán, Istennek hála, még nem voltak ünnepi „demonstrációk”, nem verték szét a köztéri padokat, telefonokat, nem gyújtottak fel autókat. Bús még mindig a volt pártállamról beszélt, habár a nagyszülei igazi kommunisták voltak. Meg arról, hogy a kommunizmus bűnei még nem kerültek méltó módon elszámolásra. Így van, kedves Bús, én is így gondolom, mert elkezdeném az ön pártjával. Van ott még kit elszámoltatni. A hülyeség felsőfoka Bús részéről az volt, amikor azt mondta, hogy a „rendőrök támadnak a polgárokra és lövik ki szemüket célzott sorozattal”. Ha így van, miért nem fordul a polgármester a kerületi ügyészséghez? Miért hallgat? Vagy ez is egy ócska blöff, ügyeletes bohózat? Primitív hazugság? Mert Bús egyetlen egy példát nem tudna felhozni az ilyen rendőrségi tettről, ám Bús élvezi, hogy nagyokat tud hazudni.
Mint egy olyan anya, akinek a fia rendőr, kijelentem, hogy olyanok, mint Bús Balázs, nem érdemlik meg, hogy polgármesteri székben foglaljanak helyet. Nem értem, kik választhatták meg polgármesternek, mert az én családom nem rá szavazott – ez biztos! Szerintem a Fidesz nagy tragédiája, hogy a pártban olyan emberek vannak, mint Bús, és szégyent hoznak nem csak Orbán Viktorra, hanem az egész magyar társadalomra.
Jávori Gitta, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!