A rendszerváltás utáni túlzottan liberális demokráciát egyetlen olyan
társadalom sem képes befogadni, amelyik ezt megelõzõen, több évtizedig
(az oroszok például több mint 70 évig) diktatúrában éltek.

Mi, magyarok öt évszázada nem voltunk teljesen önálló állam, így a mostani maximálisan önálló, és eddigi életvitelünktõl teljesen eltérõ államrendszerünk, alkotmányunk, törvényi színvonalunk társadalmunkat – sajnos – elsõsorban negatív mértékben befolyásolta.
Napjainkban a sikkasztás, a csalás, a korrupció, a lopás, a rablás, a rablógyilkosság napirenden van. Ezzel szemben törvényeink, bíróságunk, rendõrségünk képtelen csökkenteni ezen események számát. 1981 óta a Tisza-parton van egy 1400 négyszögöles gyümölcsösöm, egy kellemes, nádfedeles épülettel. A rendszerváltásig egyszer sem, de utána hat alkalommal betörtek, kifosztottak, szétvertek mindent. De nemcsak nálam, a szoszédaimnál is. És a rendõrség, a bíróság mit csinál ezekben az ügyekben? Gyakorlatilag semmit, annak ellenére, hogy a rendõrség jogosan lázadozik korlátozott lehetõségei miatt.
Ezek a világrendszerû társadalmi viszonyok most már azért nagyon veszélyesek, és minden körülmények között változtatásra szorulnak, mert létrehozták a 30-as évek vadkapitalizmusát, amely az akkori korban hasonló gazdasági problémákat, katasztrófákat idézett elõ. Igaz, a régit a II. világháború törölte el, csakhogy nagyon sokaknak – így nekünk is – tragédiákat okozott.
Az akkori évek gazdasági válságát Jan Maynard Keynes angol polgári közgazdász oldotta meg. A gazdaság automatizmusainak ár-bér és kamatmechanizmusainak hatásait Marx és Engels elemezte, és kimutatta a gazdasági válság szükséges következményeit, ami meg is történt.
A II. világháború után, a 70-es években – fõleg a végén – hasonló probléma kezdõdött. Jómagam – mint a fogtechnikusipar országos vezetõségének tagja – készítettem a keynesizmus alapjaira épülõ 90 oldalas tanulmányt az akkori magánipar lehetõségei számára. Ez ma is él, és 2007-ben életmûdíjat kaptam érte, amelyet nagy tisztelettel fogadtam. De szeretnék valamit mondani: a mai válságot is a keynesizmus szabályaival kellene megoldani.
Nálunk, Magyarországon is meg kell szüntetni a politikai pártok egymás iránti ellenséges magatartását. Ez fõleg a Fidesz és a szélsõjobb részérõl tapasztalható, mert Gyurcsány Ferenc, Dávid Ibolya, vagy az SZDSZ változó vezetése egyetlen esetben sem nyilatkozott gyűlölettel, hazaárulással, korrupcióval, gyilkossággal vádoltan politikai ellenfeleirõl. A ma súlyos gazdasági válsága csak az ország vezetésének teljes körű együttműködésével oldható meg. És ennek egyedüli akadálya a Fidesz magatartása. Ha vallásos lennék, azt mondanám: Úristenem, változtasd meg ezek magatartását!  Mivel nem vagyok az, mint tősgyökeres Jászkun magyar azt mondom: Honfitársaim, fogjunk össze, és mint 56-ban, felejtsük el milyen párttagok, vagy milyen ideológia hívei vagyunk, de csak úgy jutunk túl ezen a válságon, ha megegyezünk, és egyet akarunk.
Id. Terjék Gyula Gáspár, Kiskunfélegyháza

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!