Somogyi Béla tanító, újságíró, hazánk egyik bátor mártírja volt.
Szociáldemokrataként nyilvánosan kritizálta a Tanácsköztársaság
proletárdiktatúráját, majd a Népszava szerkesztőjeként, több cikkben
mutatta be a forradalom utáni fehérterrort.

Emiatt őt és kollégáját, Bacsó Bélát a különítményesek elhurcolták, meggyilkolták, majd holttestüket a Dunába dobták. A tettesek felderítése és felelősségre vonása elmaradt, de úgy tűnt, az emlékét legalább egy VIII. kerületi utca egyik felének neve őrizni fogja.
Sajnos azonban a nyolcadik kerületi önkormányzat fideszes többségének vezetői a szeptemberi képviselő-testületi ülésen kezdeményezték az utca átnevezését, kijelentve: Somogyi Béla neve „terhes örökség”. Hogy miért lenne terhes örökség egy, az igazságért küzdő és azért az életével fizető ember, azt nem mondták. Úgy döntöttek, hogy az utca másik végének névadójáról, Rökk Szilárd 19. századi ügyvédről nevezik át az utca Somogyi Béla nevét viselő szakaszát is.
Az értelmetlen átnevezés elleni tiltakozást látva, a Fidesz érvelést váltott. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen már azt mondták, hogy „civil kezdeményezésre” az utcát Molnár Ferencről fogják elnevezni, és mindezt persze szigorúan „nem ideológiai alapon” teszik. Molnár Ferenc – akinek szerencsére egy tér már viseli a nevét a kerületben – többet érdemel, semmint, hogy ilyen politikai játszmába vigyék a nevét.
Remélem, az utcanévről végső döntést hozó Fővárosi Közgyűlés nem fogja engedni, hogy egy bátor újságíró emlékével így játszanak.
Gulyás Balázs, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!