Készüljünk fel a hét szűk esztendőre

l A Pénzügykutató rendszeresen konjunktúra-előrejelzéseket készít. Tudom, pikírt kérdés, de átkeresztelték már dekonjunktúra-előrejezésnek?
– A mi intézetünk volt az első, amelyik azt a prognózist adta, hogy a jövő évben nem lesz számottevő a gazdasági növekedés. Ezt már akkor jeleztük, amikor mások még 3 százalékos és efölötti növekedést jósoltak. A költségvetés is erre a derűlátó elképzelésre épült, át is kellett dolgozni. Az utóbbi hetek történései alapján valószínűsítjük, hogy jövőre a magyar gazdaság recesszióba kerül. Sőt, lehet, hogy már az idei utolsó negyedévünk is visszaesést hoz.
l Mi is történt? Mekkorának látszik és mekkora valójában a válság?
- A World Trade Center tornyainak lerombolása utáni keresletélénkítő fiskális és monetáris politika nyomán olyan likviditási bőség alakult ki, amelyet mérgezett papírok is segítettek. Mérgezettek, mert a jó adósok hiteleit összecsomagolták a bizonytalanokéval, és mint kifogástalanokat terítették szét világszerte. Amikor később az inflációs veszélyre tekintettel az amerikai jegybank kamatemelésbe kezdett, az ingatlanokra felvett kölcsönök egy része bedőlt, és a hitelező bankok vesztesége megugrott, véget ért az ingatlanárak emelkedése, ami tovább rontotta az adósok helyzetét. Az USA ingatlanpiacán a könnyen adott és rosszul megtérülő hitelekkel felfújt „buborék” kipukkadt. Mindenki elkezdett a pénze után szaladni, a tőzsdék estek, a bizalomvesztés pedig kiszárította a pénzpiacot. A bankok közötti hitelezési válság, a forrásszerzés megnehezülése az időközben történelmi magasságokba emelkedő olajárakkal együtt korlátozza a reálszféra növekedését. A világgazdaság már ebben az évben is számottevően lassul, jövőre pedig egyre többen jeleznek visszaesést, stagnálást, vagy dinamikacsökkenést. Vége a 2003–2007 közötti „aranykornak”, a jó konjunktúrával párosuló alacsony inflációs pályának, amikor a pénzbőség a befektetőket nagy kockázatvállalásra serkentette. S hogy mekkora a krízis? Nem látni még a végét.  Soros Györgynek hihetünk, aki azt mondta: életében még ekkora válságot nem látott, és nem is fog.
l Megváltozik ettől a világ s ha igen, hogyan, mennyire?
– Meg bizony! Beborul a világgazdaság ege, és ezzel a miénk is.
l Melyek a nálunk várható következmények?
– A magyar gazdaság számára a pénzügyi válság a forrásszerzés megnehezülését hozza, mert elapadnak a külföldi források, másrészt a konjunktúratörés következménye a külső piacok visszaesése. Éppen hogy túl vagyunk egy növekedési veszteséggel járó stabilizáción, amikor a kikényszerülő további megszorítások és a romló külgazdasági feltételek miatt visszaeséssel kell számolnunk. Exportunk nem fog nőni vagy csak alig-alig bővül, és zsugorodik a belső piac is. Számolni kell azzal, hogy egyes ágazatokban elbocsátások lesznek. A veszélyeztetett körbe tartozik az autóipar, az építőipar, a turisztika, a tartós fogyasztási cikkeket gyártók és forgalmazók, de a média is, mert elolvadnak a reklám- és a szponzori pénzek. A közszféra béreinek befagyasztásával, jutalmainak kiiktatásával, a 13. havi nyugdíj kifizetésének korlátozásával csökkennek a reáljövedelmek – azaz kevesebb árut vehetünk majd  ugyanakkora jövedelmünkből. Csak egy szempontból lesz valamivel jobb a helyzet: a csökkenő kereslet hűti az inflációt. Ezt viszont nem fogjuk érezni, mert az elmaradt áremelkedés nem érzékelhető. Hozzájárulhat azonban a jegybank túl szigorú politikájának oldódásához. Ha nincs pénz és nincs piac, akkor nem tudnak mitől lendületet venni a beruházások sem. A rendszerváltás utáni válság idején – amikor a szocialista vállalatok helyét átvette az új tulajdonosi szerkezetű gazdaság –, 1990–93 között 18 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék. Ekkora visszaesés nem várható most, de a kibontakozáshoz nagyon kevés a fogódzónk. Eddig a nehezebb időszakokon a külföld segítségével jutottunk át. Például a Bokros-csomag utáni gyors felemelkedésben a privatizált cégek nagy beruházási lendülete játszott közre, a 2006-ban meghirdetett stabilizációban az segített, hogy a külpiaci feltételek kedvezőek voltak, az exportunk jó ütemben bővült. Most egyszerre omlik össze a külső és a belső piac és nem tudni, mikor indul meg a külső fellendülés. A reálszféra ráadásul lassabban épül újra, mint a pénzügyi, amelynek tőkeemelésekkel és horribilis összegű garanciavállalásokkal segítenek kormányok, valamint a jegybankok is.
l Kipukkadhat-e a „bizalmatlanság”? Hisz’ itt ugye nem volt hitelbuborék, itt bizalmi kérdésről van szó…
– Ha egy olyan nagybank megy csődbe, mint a Lehman Brothers, akkor dominó módjára követik mások is. Egyik bank sem tudja a másikról, hogy adhat-e neki hitelt. Ebben a pénzügyi válságban a hitelező és az adós közti bizalom, az ügylet fundamentuma rendült meg. A bizalmi válság „rásegít” a pénzügyire az pedig a reálgazdaságéra. De a bizalmatlanságot lehet oldani, ezt célozzák a kormányok garanciavállalásai a bankközi hitelekért, a betétek kifizetéséért. A pénzintézetek és a reálszféra kapcsolatát viszont az szabályozza, hogy nincs forrás vagy ha van, akkor drága. Nálunk is ezért korlátozzák vagy állítják le a devizaalapú hitelezést, és ezért válnak itt is a bankok sokkal óvatosabbá a kihelyezésekkel. De nem is akarnak majd annyian hitelt felvenni, hisz’ feltételezhetően mindenki meggondolja majd, hogy romló, bizonytalan jövedelemkilátások mellett mennyire adósodjon el. A lakás-, az autó- és az áruvásárlási, fogyasztási hiteligény mérséklődhet. Ami nem is baj, mert a háztartások hitelfelvételét meghaladó, nettó megtakarítás az a forrás, ami csökkenti a gazdaság külső finanszírozási igényét, és ez ilyen ínséges időben elsőrendű fontosságú. S ha csökken a kereslet, a termelők is kevesebb hitelt igényelnek, bár az ő megtakarítási többletüknek nem örülhetünk, hisz az a recesszió jele.
l Mit szól a forint eddigi mélyrepüléséhez?
– Az állampapírok, részvények eladásából, a tőkemenekítésből, a devizaalapú hitelezés felfüggesztéséből ez következik. De a jegybank magas, 3 százalékpontos kamatemelése arra enged következtetni, hogy meg kellett drágítani a spekulációt. Az EU, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank 25,1 milliárd dolláros, rendkívül nagy „segélycsomagja” azt üzeni, hogy nincs értelme a forint további gyengítésének, s ennek az eredménye a forint erősödésében meg is jelent.
l Mi az oka, hogy a jegybanki alapkamat 3 százalékos növelése nem billentette teljesen helyre  a forint euróárfolyamát?
– Túlzott volt a sajtó várakozása, amikor szinte azonnali erősödést várt, és most már látjuk, kellett mellé a most megkapott tőkeerő is, aminek a mértéke a GDP ötödét teszi ki.
l A hitelminősítők és a nyugati sajtó az izlandi után második legnagyobb államadósságunkat említi. Ez katasztrofálisan nagy? Visszafizethetetlen?
– Az államadósságunk meghaladja a maastrichti kritériumokban foglalt határt, a GDP 60 százalékát, és a stabilizáció ellenére sem mérséklődött. A gond a devizaalapú adósság utóbbi években bekövetkezett gyors felfutásából, annak megújíthatóságából származott. A most felajánlott készenléti hitel csak akkor növelné az államadósságot, ha fel is vennénk. Ez a hitelkeret arra szolgál, hogy elkerüljük a még nagyobb problémát: a fizetésképtelenséget, illetve ki lehet vele váltani korábban felvett, drágább kölcsönöket. Az államadósságot nem kell visszafizetni, csak a mértékét kell a 60 százalék alá csökkenteni – a maastrichti előírás szerint. De ez nem annyira kemény szabály. Az unió és a befektetők a 2001 után ismét emelkedésbe váltó arányszámot kifogásolták – jogosan.
l Fizetésképtelenséget említett. Küszöbön áll az államcsőd? Kisegít ebből minket a 25 milliárd dolláros készenléti hitelkeret?
– Államcsőd akkor következik be, ha nem tudunk eleget tenni a fizetési kötelezettségeinknek. Forintban korlátlanok a lehetőségeink, de a deviza szûk keresztmetszet. S a teljes magyar adósságnak csak egy része az államé, a többi bankokon keresztüli vállalati, illetve lakossági adósság. Az utóbbi években csökkent az állami, s nőtt a magán, a vállalati és lakossági adósság aránya. Ám ha az anyabankok nem adnak elég devizát a leánybankoknak – mert nekik sincs elegendő –, akkor probléma lehet a devizaadósság fizetésével. Most azonban ennek a veszélye elhárult az EU, a Valutaalap és a Világbank által felajánlott hitelkeretnek köszönhetően. Ez azon túl, hogy elriasztja a spekulációt, lelassíthatja a tőke menekülését az országból – talán meg is fordíthatja.
l Ami eddig történt, az elégséges ok volt, hogy a befektetők elforduljanak Magyarországtól?
– Igen. Ők úgy okoskodnak, hogy a válság mindig a periférián mély, és Magyarországot – amely még nem tagja az euróövezetnek – perifériának tekintik. Meggyőzheti őket az, ha látják, hogy az államháztartási deficit csökken, szűkül a gazdaság külső forrásigénye, vagyis ezáltal kevésbé lesz sebezhető.
l Vannak a mai helyzetnek valódi magyar felelősei, akik rosszul döntöttek, tétováztak? Vagy csak bűnbakokat keresnek egyesek?
– Senki sem tudta pontosan, hogy mi következik a 2007 nyári ingatlanhitel-piaci buborék kipukkadása után. Az volt az általános nemzetközi vélemény, hogy 2008 második felében már rendeződik a helyzet, és az európai bankokra nem fog átterjedni a válság. Soros György, akinek vannak információi, idén tavasszal még részvényeket vásárolt a Lehman Brothersben, amely ősszel csődbe ment. Nem hibáztatom a magyar kormányt, hogy nem látta előre, ami bekövetkezett, hisz’ az unió is napok alatt változtatott véleményt, ahogy sorra nyilvánvalóvá váltak a válságtények. De nem kerültünk volna ilyen rossz helyzetbe, ha nem lett volna ennyire rossz előéletünk; túl lazára vettük a költségvetési politikát és ezt megfinanszírozták nekünk a befektetők, mert akkor nagy volt a kockázatvállalási hajlandóságuk. Most viszont a likviditásszűkében ez elpárolgott. Óriási szerencsénk, hogy nem 2006 nyarán pukkadt ki az ingatlanhitel-piaci buborék, amikor a stabilizációt megelőzően a GDP 11 százaléka fölött volt az államháztartási hiány. A veszélyeztetettségünk akkor sokkal nagyobb volt, mint most, amikor az államháztartás hiányát a stabilizáció előtti harmadára-negyedére sikerült leszorítanunk.
l Mit gondol a Fidesz adókönnyítéses receptjéről?
– A Varga Mihály által e héten javasolt „aranyháromszögnek” – szociális biztonság, pénzügyi egyensúly és gazdasági növekedés – az adókönnyítés csak az egyik eleme. Ám az aranyháromszög nem jön össze. A gazdasági növekedéshez – ha vannak külső és belső piacok – az adókönnyítés hozzájárulhat. Ám az egyensúlytartáshoz csökkenteni kell a költségvetés kiadásait is. A mértékek is fontosak, a hatásos adócsökkentéssel párosuló kiadásfaragásnak a mai szociális kiadások egy része is áldozatul kell hogy essen.
l És mit gondol a kormány megszorító elképzeléseiről?
– Azt, hogy ezek tûzoltó jellegű szükségintézkedések. Nagyon nagy kár, hogy sort kell rájuk keríteni és még nagyobb kár, hogy nem strukturális reformok sora következik a megszorítások helyett.
l Ön miben látja a kiutat és mennyi idő kellhet hozzá? Hiszen a franciák máris ösztönzik a beruházást.
– A beruházásokkal lesz talán jövőre a kisebb gond, hisz’ a nem piacérzékeny beruházásokat – ilyen a közlekedési hálózat fejlesztése, a debreceni villamosprogram, a budapesti 4-es metró, az autó-pályaépítés – az EU ösztönzi és nagy összegekkel támogatja is. A forrás- és piachiány miatt inkább a vállalati és a lakossági beruházások kétségesek. A lakásberuházások leállhatnak, s a kereslet csökkenése miatt a vállatok is csak hosszú távú perspektivikus célokba fektetnek majd be pénzt. A cégek többsége alighanem arra készül, hogy takarékosságból sok mindent leépít, a bölcsebbje azonban megőrzi a kutatás-fejlesztést, és tovább ösztönzi; így amikorra érdemes lesz, addigra új és korszerû termékekkel állhat elő. Én se javasolhatnék mást nekik.
l És mit tanácsol a kisembernek, aki ha tud még spórol, ha már nem, akkor hiteleket nyög?
– Azt, hogy ne számítson a következő években könnyen szerezhető új hitelekre, és készüljön fel a „hét szûk esztendőre”. Az biztos, hogy spórolni kell majd mindennel. Nem lesz könnyû persze, különösen, mert 2006 nyara óta a háztartások állandó présben vannak. Aki teheti, próbáljon tíz körömmel kapaszkodni a munkájába, s képezzen tartalékokat anyagiakban, tudásban, egészségben. Fegyelmezettebben és a jövőépítésre jobban figyelve kell majd élnünk. Azért vigasztalót is mondhatok, de csak egyet: az olajárak igazán jól alakulnak. Fél éve el sem tudtuk volna képzelni, hogy 60-65 dollár lesz egy hordó kőolaj ára – egy recessziós kockázat legalább mérséklődött.

Vasvári G. Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!