Vasas–Fehérvár 4-1 (2-1)



Gólszerzők: Divic (30.perc, 67.p), B. Tóth (44.p), Németh N. (87.p) illetve Pavlicic (40.p)

Hazai környezetben a Vasas lépett fel támadólag, ennek Divic remek kapásgólja révén meg is lett az eredménye. A fehérváriak azonban egyenlítettek, mégis a félidő vége előtt B. Tóth ismét az angyalföldieket juttatta vezetéshez. A szünet után sem tudott mit kezdeni a vendéggárda a jól záró Vasas-védelemmel, ráadásul a piros-kékek Divic révén kétgólosra növelték előnyüket. A hajrában Divic újra megvillant, ezúttal Némethnek adott gólpasszt, így alakult ki a 4-1-es végeredmény.
Kaposvár–REAC 4-1 (2-0)

Gólszerzők: Bozovic (15.), Zahorecz (43.), Nikolic (47.), Bogdán (89.), illetve Torma (63.)

A kaposváriak kétezer néző előtt már a mérkőzés elejétől irányították a játékot, bátran lőttek távolról és több veszélyes helyzetet is kialakítottak. Két szögletrúgás után pedig két gólt is sikerült szerezniük. A második félidő elején tovább növelte előnyét a hazai csapat, a sereghajtó REAC erejéből ezúttal is csak a szépítésre futotta.
Paks–Siófok 2-1 (0-1)

Gólszerzők: Kiss T. (55.), Böde (57.), illetve Kanta Sz. (35.)
Az első játékrészben a kiesőjelöltnek számító vendégek veszélyes kontrákat vezettek és egy szabadrúgásból megérdemelten szerezték meg a vezetést. Fordulás után lendületesen kezdett a Paks és az ezer hazai szurkoló örömére két perc alatt fordított. A folytatásban több helyzetet kihagytak a vendéglátók, alapvetően azért, mert Milinte bravúrral védett.
Győr–Nyíregyháza 0-1 (0-0)

Gólszerző: Sztojkov (60.)

Az első félidőben sokkal többet birtokolta a labdát a hazai csapat, ám Böőr kapufát érő lövésén kívül nem tudott helyzetet kialakítani az NB I-es újonccsapat ellen. A szünet után némi késéssel kezdődött a második félidő, mert a nyíregyházi szurkolók magukhoz kérették Révész Attilát, a vendégek klubmenedzserét, akinél azt próbálták elérni, hogy a dunaszerdahelyi magyar szurkolóverés miatt csapatuk ne folytassa a mérkőzést. Hosszas huzavona után azonban végül elkezdődött a játék. A lelkesen védekező Nyíregyháza egy győri hiba után elért góllal megszerezte a három pontot a meccsre kilátogató kétezres publikum nagy bánatára, egyszersmind a forduló alighanem legnagyobb  meglepetését produkálva.
Diósgyőr–Szombathely
1-0 (1-0)

Gólszerző:  Kamber (26.)  

A diósgyőriek az első 45 percben többet és veszélyesebben támadtak, kihasználták Rózsa kapus hibáját és megérdemelten szereztek vezetést a miskolci meccsre jegyet váltó két és fél ezer ember előtt. Szünet után hatalmas csatát vívtak a felek, a vendégek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de Köteles remek védéseivel minden próbálkozásukat meghiúsította. A vasiak hét perccel a vége előtt elveszítették Kuttort, aki begyűjtötte második sárga lapját is.
Budapest Honvéd–Kecskemét
 2-2 (0-1)

Gólszerzők: Diego (48.), Hercegfalvi (62.), illetve Csordás (32., 92.)

Jó iramú első félidőt produkált a két csapat, helyzet ennek ellenére nem sok akadt, a vendégek újonc együttese mégis vezetésre tett szert Csordás tökéletes emelésének köszönhetően. A folytatásban fölénybe került a Honvéd, amely alig több mint 15 perc alatt fordított a Bozsik Stadionban. Ezt követően is a hazaiak irányítottak, többször eldönthették volna a három pont sorsát, azonban a hosszabbításban megint Csordás lőtt egy szép gólt, így végül mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!