Erős rendőri készültség várta szombat délután Kassán az esti labdarugó-mérkőzést, amelyen a helyi Lokomotiv Dunaszerdahelynek a csapatával mérte össze erejét – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Budapesten békésen ért véget mintegy ezer futballszurkoló Kossuth téri tüntetése. A demonstrálók petíciót adtak át a Miniszterelnöki Hivatal képviselőjének.

A kassai mérkőzés előtt egy órával már gyülekeztek a nézők, és készülődtek a rendőrök is. Nem történt rendbontás sem a stadionban - ahol egyébként 1:1-es eredmény született –, sem azon kívül. Magyar szurkolók nemigen voltak a pálya körül, vagy nem hallattak magukról. A rendőrök a mérkőzés előtt már egy órával megjelentek a helyszínen. Korábban olyan értesülések voltak forgalomban, hogy Magyarországról – Miskolcról, Nyíregyházáról, Budapestről – is érkeznek nézők Kassára. Robert Fico szlovák kormányfő pénteken Brüsszelben bírálta a sporteseményeken tapasztalható provokációkat.

Több mint ezren, különböző futballklubok szurkolói gyűltek össze szombat délután a fővárosi Kossuth téren, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) előtt, hogy az egy héttel ezelőtti dunaszerdahelyi szlovák rendőri fellépés ellen tiltakozzanak. A drukkerek bejelentették, össz-szurkolói tábort alakítanak. A Miniszterelnöki Hivatal előtti teret a rendőrség fémkordonokkal körbezárta, csoportokban, rendőri biztosítás mellett vonultak be a Videoton, az Újpest, a Ferencváros és a Kispest szurkolói, miközben „Vesszen Trianon”, „Ria, ria, Hungária” jelszavakat skandáltak, és Jan Slotát – a Szlovák Nemzeti Párt elnökét – szidalmazták. A „Szlovákia egy múló állapot”, „Nem felejtünk” feliratokat, nemzeti színű, Árpád-sávos és klubzászlókat lobogtató demonstrálók egy hatalmas transzparenst feszítettek ki, amelyre azt írták „Ne bántsd a magyart”. Kopaszra nyírt futballdrukkerek többször leköpték és szidalmazták egy szlovák tévéstáb tagjait, és kizavarták az operatőrt az elzárt területről. Később a szlovák tévé munkatársaira két rendőr vigyázott. Néhány, a múlt szombati dunaszerdahelyi mérkőzésen részt vett szurkoló szemtanúként arról számolt be, hogy meggyőződésük szerint a szlovák rendőröket „a magyargyűlölet vezérelte”, és e miatt támadtak a magyarokra. A dunaszerdahelyi DAC szurkolói – az előzetes hírekkel ellentétben – nem vettek részt a demonstráción, de levelükben köszönetet mondtak a támogatásért, a biztatásért és a szlovák rendőri fellépés elleni tiltakozásért. A MeH előtt tüntetők többször kiabálták, hogy „Nincs hazátok, szlovákok, nincs hazátok”, majd a különféle klubok szurkolói saját rigmusaikat skandálták, amit a többiek megtapsoltak. Bokros Gábor, az újpesti szurkolótábor vezetője bejelentette, egy össz-szurkolói tábor alakítását kezdeményezik, és minden válogatott meccsen egységesen állnak ki a magyarság védelme érdekében. Boros Bánk Levente, a Ferencvárosi Szurkolók Szövetségének alelnöke pedig azt mondta: Dunaszerdahely a magyarellenesség szimbóluma, és „az öngyilkos politikát folytató magyar kormány nem képes és nem akarja megvédeni a határon túli magyarokat”, ezért a szurkolóknak kell összefogniuk a magyarság megmentéséért és megvédéséért. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek címzett petíciójukban, amelyet a MeH egyik munkatársa vett át, azt követelik, hogy a magyar kormány és a diplomácia határozottan ítélje el a dunaszerdahelyi rendőri fellépést, tegyen meg mindent a magyarság megvédése és egységesítése érdekében.
A szombati magyar–szlovák krónikához tartozik, hogy a szlovák rendőrség előállította szombaton egy magyarországi radikális csoport, a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg 28 tagját, akik a kelet-szlovákiai Királyhelmecen próbáltak megemlékezni az első bécsi döntés 70. évfordulójáról. A csoport szombaton délután a kelet-szlovákiai városban kívánt megemlékezni a Felvidéket Magyarországhoz visszacsatoló, 1938-ban hozott döntésről, a rendezvényt azonban a rendőrség megakadályozta, végül két embernek mégis engedélyezte, hogy az első és második világháború, valamint a holo-
kauszt áldozatainak emlékére állított emlékművet az őrsereg nevében megkoszorúzzák. Ezt követően a csoport autókonvoja elindult hazafelé, amikor a város végén egy újabb rendőri alakulat feltartóztatta őket, majd a városi rendőrségre előállították a rendezvény egyenruhás résztvevőit.
A helyszínen lévő szlovák rendőröktől azt az információt kapták az újságírók, hogy az egyenruhások Árpád-sávos karszalagján lévő jelet – egy rovásírásos H betűt – minősítettek önkényuralmi jelképnek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!