Brüsszeli MTI-jelentés szerint miniszteri szinten folytatják hétfőn az
unión belüli vitákat arról, hogy felújítsa-e az Európai Unió
Oroszországgal az augusztusi grúziai háború miatt megszakított
tárgyalásokat, amelyek Brüsszel és Moszkva partnerségi egyezményének
kidolgozását céloznák.

A pénteki EU-csúcson a nemzetközi pénzügyi válság volt a téma, és bár a litván elnök Oroszország kérdését is megpedzette, erre most nem szántak időt az állam- és kormányfők.
Így a hétfőn és kedden Brüsszelben tanácskozó külügyminiszterekre vár a feladat, hogy megpróbáljanak ebben közös uniós álláspontra jutni. Leginkább a balti államoknak és a lengyeleknek vannak fenntartásaik az oroszokkal való tárgyalások újrakezdését illetően. Uniós diplomáciai források szerint Lengyelországban és Litvániában főként az államfő ellenzi a gondolatot.
Az EU legfőbb végrehajtó testülete, a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság azt javasolja, hogy újítsák fel Moszkvával a nyár végén jégre tett tárgyalásokat. Elvben és szigorúan jogi értelemben az Európai Bizottságnak nem „tilos” tárgyalnia az oroszokkal a 27 tagország egyöntetű egyetértése nélkül, de ennek nem lenne sok értelme, hiszen a konszenzus hiánya úgyis „kibukna” legkésőbb a tárgyalások eredményeinek uniós elfogadási folyamatában. A partnerségi egyezményt célzó tárgyalások újraindításáról szóló esetleges hétfői brüsszeli döntés tartalommal tölthetné meg az EU és Oroszország november 14-i, pénteki nizzai csúcstalálkozóját. Ennek hiányában  Medvegyev orosz elnök és az unió legfőbb tisztségviselőinek találkozója könnyen megrekedhet a kölcsönös szemrehányások szintjén. A kilátásokat rontja Medvegyev minapi bejelentése a kalinyingrádi térségben tervezett orosz rakétatelepítésekről. Az uniós külügyminiszterek ezúttal nem saját körben, hanem hétfőn a védelmi miniszterekkel, kedden pedig a fejlesztési tárcák képviselőivel együtt tekintik át az időszerű ügyeket.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!