Nekünk, politikusoknak kell jobbaknak lennünk címmel csaknem egész oldalas interjút közölt Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel szombati számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. MTI-tudósítás szerint az interjút Georg Paul Hefty, a legtekintélyesebb német konzervatív napilap magyar származású politikai elemzője készítette.
A miniszterelnök négy magyar okot említett, lényegében azokat, amelyeket ma egy hete a VH-nak adott interjújában is. „Mindemellett én egy különleges ötödik okot is látok” – fűzte hozzá a FAZ-nak a miniszterelnök, hangsúlyozva: „Az elmúlt tíz évben mi, magyar politikusok több időt fordítottunk egymás legyőzésére, mint arra, hogy egymással együtt dolgozzunk. Most itt az ideje feltenni a kérdést, vajon így kell-e folytatni tovább, vagy nem.”
Gyurcsány úgy értékelte, hogy egész Európában szembenállás tapasztalható a dolgok megváltoztatását célzó reformokkal. A reformpolitika vesztesei mindig hangosabbak, mint a nyertesek – jelentette ki, utalva arra, hogy az állampolgárok elbizonytalanodtak. „Nekünk, politikusoknak kell jobbaknak lennünk, hogy ezáltal legalább részleges sikert érhessünk el” - hangsúlyozta Gyurcsány. A miniszterelnök utalt arra, hogy kormánya ugyan május óta kisebbségben van, de törvénytervezeteit kivétel nélkül el tudta fogadtatni. Úgy vélte, hogy a költségvetés is megkapja a többséget.
A lakosság Gyurcsány szerint most éli át, hogy egy Amerikából kiindult válság egész Európára átterjedt. „Ennek alapján úgy gondolom, hogy növekszik a belátás és a készség a változások elfogadására” – jelentette ki, majd arra emlékeztetett, hogy a két nagy párt – a szocialisták és a Fidesz – a múltban kerülte a hosszú távú szükségszerűségekkel való szembenézést, s arra törekedett, hogy az emberek rövid távú igényeinek előtérbe helyezéséből pártpolitikai tőkét kovácsoljon. Ezáltal mindkét párt veszített hitelképességéből – jelentette ki. „2006 óta más politikát folytatok, s ezért meglehetősen magas árat fizetek” – fűzte hozzá a miniszterelnök, utalva arra is, hogy „a reformpolitikát aláásó népszavazásokat nem tartja sokra.” „Koalíciós többségemet elveszítettem ugyan, de parlamenti többséget hoztam létre” – fogalmazott a kormányfő, majd egy másik kérdésre válaszolva kijelentette: „Előfordulhat, hogy elveszítjük a támogatást. De 2006 óta a helyes politika jár az eszemben, nem pedig a 2010-es választások sikerkilátásai”.
A Magyarországnak nyújtott 20 milliárd eurós nemzetközi hitellel kapcsolatban Gyurcsány közölte: ebből a hitelből nem lehet beruházni, s nem lehet a szociális feladatokat fedezni. Az azonban segíti az ország hitelképességét, illetve hitelrugalmasságát, és lehetővé teszi a bankok támogatását. A kormány által javasolt takarékossági intézkedéseket ismertetve kijelentette, hogy biztosítani kell az egyensúlyt a bevételek és a kiadások között. A miniszterelnök az interjúban hangsúlyozta, hogy az Európai Unió „szenvedélyes híve”. Úgy vélte, hogy Magyarország ma jóval sebezhetőbb lenne, ha nem csatlakozott volna az unióhoz. Az ország – mint fogalmazott – rendkívül sokat nyert a tagsággal. Elutasította ugyanakkor Nicolas Sarkozy francia elnöknek azt a legutóbbi javaslatát, hogy egyfajta „eurokormányt” hozzanak létre. Ez a javaslat szavai szerint azért veszélyes, mert magában foglalja annak lehetőségét, hogy Európa nem különböző sebességekkel, hanem több szinten fejlődik. „Magyarországnak fel kell lépnie ez ellen” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!