Alapvető változás ment végbe az Egyesült Államokban Barack Obama elnökké választásával: a szavazás eredménye azt jelzi, hogy az amerikaiak világosan felfogták, a válságból le kell vonniuk a tanulságokat – vélekedett az Európai Bizottság elnöke az ORF osztrák televíziónak adott interjúban. A szombatra virradó éjszaka sugárzott műsorban José Manuel Durao Barroso közölte, azt várja az új amerikai elnöktől, hogy lendületet ad a globális pénzpiac megreformálását célzó erőfeszítéseknek.
Moszkvának nem felelnek meg a tervezett kelet-európai rakétapajzs-telepítéssel kapcsolatban amerikai részről javasolt újabb bizalmi intézkedések, de reméli, hogy Barack Obama elnök elődeinél nagyobb jóindulatot tanúsít az orosz elképzelések iránt – írta szombaton a Kommerszant című moszkvai lap. Szergej Rjabkov, a leszerelés és az orosz-amerikai kapcsolatok ügyében illetékes külügyminiszter-helyettes, a stratégiai párbeszéddel foglalkozó orosz–amerikai munkacsoport orosz társelnöke a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a javaslatok különösebb lelkesedést nem váltanak ki, mert annak a távozó Bush-kormányzatnak az álláspontját tükrözik, amellyel a kérdésben nem sikerült előre lépni, olyannyira, hogy Moszkva egy ideje már csak a hatalomváltást várta. Rjabkov azonban hangsúlyozta: tanulmányozzák a rakétapajzs-objektumok orosz ellenőrzésére vonatkozó újabb javaslatokat, noha ezek nem mennek elég messzire és nem oszlatják el Moszkva aggodalmait. „Az orosz félnek nem elegendő a csehországi és lengyelországi objektumokban való állandó jelenlét lehetősége sem, intézkedések egész komplexumára van szükség, s ezt már kifejtettük az amerikai félnek” – mondta.
Oroszországot Rjabkov szerint a következő megoldás elégítené ki: az iráni rakétafenyegetés realitásainak közös kiértékelése, az eredmény függvényében a megoldás közös keresése, továbbá az orosz elemek – a gabalai és az armaviri lokátorállomás – bevonása és közös központok létrehozása az adatok cseréjére és feldolgozására, végül pedig közös döntéshozatal. A Kommerszant szerint a Rjabkov által ismertetett megoldás az orosz álláspont keményedését jelenti a Szergej Lavrov miniszter által októberben ismertetetthez képest. A lap emlékeztetett arra, hogy a gabalai lokátorállomás közös használatára vonatkozó orosz javaslatot az amerikai fél már másfél éve elutasította.
„Az Obama választási stábjának tagjai által küldött jelzések alapján reméljük, hogy az új kormányzattal könnyebb dolgunk lesz” – mondta Rjabkov. A remények megalapozottságát a Kreml már egy hét múlva ellenőrizheti: Arkagyij Dvorkovics, az orosz elnök tanácsadója bejelentette, hogy Dmitrij Medvegyev és Barack Obama első találkozójára a G20 washingtoni tanácskozásán, november 15-én sor kerülhet – írta a lap.
Az iráni parlament elnöke bírálta Barack Obama megválasztott amerikai elnöknek azt a kijelentését, amely szerint megengedhetetlen, hogy Irán atomfegyvert állítson elő – közölte szombaton az IRNA hivatalos teheráni hírügynökség. Ali Láridzsáni szerint Obamának az iráni nukleáris programmal kapcsolatos nyilatkozatai azt mutatják, hogy ugyanazt a téves utat járja, mint az amerikaiak korábban. „Amennyiben az Egyesült Államok meg akarja változtatni térségbeli helyzetét, jó jelzéseket kell küldenie” – mondta az iráni politikus. Hozzátette: nem felszínes, hanem alapvető változásokra van szükség (az amerikai politikában). Az iráni bírálat néhány nappal azt követően látott napvilágot, hogy Teherán igen kedvezően nyilatkozott a demokrata párti amerikai elnökjelölt megválasztásáról.
Barack Obama pénteken az egyesült államokbeli Chicagóban tartott első sajtóértekezletén egy kérdésre válaszolva közölte: elfogadhatatlan, hogy Irán atomfegyvert gyártson. Nemzetközi erőfeszítéseket kell tenni ennek megakadályozására. Barack Obama chicagói sajtóértekezletén azt is követelte Irántól, hogy hagyjon fel a terrorista szervezetek támogatásával.
Hugo Chávez venezuelai elnök „a világ iránti humanista” fordulatot vár a Barack Obama megválasztott elnök vezette Egyesült Államoktól. Az Egyesült Államok nagy ország lehet. Ha tiszteli a világ többi részének szuverenitását, mindig nagy ország és a jó érdekében cselekvő nagyhatalom lehet – mondta a venezuelai elnök. „Feltéve, hogy az új kormányzat képes lesz arra, amit a világ és a népe elvár tőle, foglalkozzon először az Egyesült Államok ügyeivel” – tette hozzá. Kedden a venezuelai kormány üdvözölte Obamát „történelmi győzelme alkalmából”, és kifejezte szándékát, hogy „új kapcsolatokat” szeretne létesíteni Washingtonnal.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!