Nem feledkeztek meg a parlamenti pártok a dohányzási tilalom tervezett intézkedéseiről, de a világgazdasági válság miatt erre kevesebb ideje jutott a T. Ház egészségügyi bizottságának – mondta lapunknak a testület elnöke. A statisztikai adatok szerint Magyarországon többet füstölnek az uniós átlagnál. Az ír és a belga szigorítás eredményei egyébként már mutatkoznak. Az Európai Bizottság illetékes tagja ennél tovább kíván lépni: a munkahelyeken átfogó dohányzási tilalmat léptetne életbe.
„Mi, magyarok pedig mintha hátrafelé mennénk, nem együtt az EU-val – a parlament elsunnyogja a nem dohányzókat védő törvény régóta ígért szigorítását…” – telefonált a VH szerkesztőségébe egy olvasó, egy másik keményebben fogalmazott: „a T. Ház szabotálja, gazdasági érdekből”. Nehezményezték, hogy Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke minap a költségvetési vitára, a világgazdasági válságra hivatkozott annak kapcsán, hogy a bizottság elhalasztotta a tervezet tárgyalását.
Kökény lapunkkal közölte: nem a bizottságot védi azzal, ha elmondja, hetek óta informális egyeztetés van a pártokkal, nem feledkeztek meg a szigorításról. Nem pártok között vannak ellentétes – keményebb és megengedőbb – nézetek, hanem mind az öt pártban ilyen is, olyan is akad, miszerint egyszerre tiltsák-e ki a vendéglátóhelyekről a füstölőket, vagy az ételt fel nem szolgálóknak – például a kocsmáknak – adjanak-e még haladékot. Az tény – mondta el a belgyógyász kardiológus exegészségügyi miniszter –, hogy nagy az ellenállás mind a vendéglátóhelyek, mind a vendégek egy része körében. Szerinte nem csupán a vendégek egészségét kell védeni, hanem a – ma még – füstös lokálokban dolgozókét is. Kökény szerint egyébként legkésőbb január elején folytatódik az ötpárti egyeztetés, nincs előírva a magyar törvényhozás számára, hogy 2009. január elsejével az amúgy szerinte is fontos vasszigornak hatályba kellene lépnie; Ausztria például egyáltalán „nem állt be a sorba”. Az viszont igaz: az ír és belga szigorításnak már van eredménye.
A dohányzást megnehezítő tervezet mellett – illetve előtt – a bizottság munkájára vár még több, az egészségügyet érintő, az Alkotmánybíróság által megkövetelt módosítás is, azok is „halasztódnak”. Pedig Székely Tamás egészségügyi miniszter még augusztusban egy találkozón úgy nyilatkozott az Amerikai Magyar Orvosszövetség delegációjának: az ősz folyamán az egészségügyi bizottság várhatóan kezdeményezi, hogy napirendre kerüljön a parlamentben a szigorító törvénymódosítás kérdése.
Az Európai Unió egyébként legnagyobb közegészségügyi felmérésének eredményét ismertették a „HELP – a dohányfüstmentes életért” kampány keretében, amelynek keretében negyedmillió uniós – ezen belül hatezer – magyar állampolgár dohányzási szokásait vizsgálták. Eredményeit a minap sajtótájékoztatón ismertették Budapesten. A január-június közti felmérésből kitűnik: mi, magyarok többet füstölünk az uniós átlagnál. Míg az EU 500 millió lakosának 27 százaléka dohányzik, addig Magyarország lakóinak 31 százaléka – azaz az EU 100 millió dohányosából 2,4 millió magyar. A dohányosok aránya a 20-29 éves korosztályban a legmagasabb: 59,9 százalék. A nemek közt eltérés alig van, a nők 58, a férfiak 63 százaléka dohányzik. Már minden negyedik középiskolás függő dohányosként hagyja el alma materét. Ártalmas e szokás: a szervezetben annál magasabb a szénmonoxid-szint, minél többet dohányzik valaki. Óriási veszély a kevésbé „kártékonynak” tartott divatos vízipipa, napi kétszeri vízipipázás harminc szál cigarettának felel meg, s bizonyos rákkeltő anyagokból ötvenszer annyi jut a szervezetbe, mint cigarettázáskor. A felmérésben részt vevő tüdőgyógyász szakorvos, Mucsi János arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon évente 2300 ember hal meg „passzív dohányzás” – mások füstjének belélegzése – miatt.
Vladimír Spidlát, az Európai Bizottság illetékes cseh biztosát, úgy látszik, nem izgatja a pénzügyi válság – amúgy a dohánytermékeknek jó nagy jövedéki adójuk van, s így a „jó” állampolgárok hazájuk és az unió költségvetése érdekében füstölnek! –, mert átfogó európai uniós munkahelyi dohányzási tilalom bevezetését szeretné elérni. Érvelése szerint minden munkahelyet biztonságossá kell alakítani a munkavállalók számára, s ebbe a dohányfüstmentes levegő is hozzátartozik. A legtöbb tagállamban már léteznek korlátozások a munkahelyi dohányzásra, de a sok helyütt a megszorítások – így mifelénk sem – nem terjednek ki a bárokra, a vendéglőkre, a kocsmákra és egyéb vendéglátó-ipari helyekre. Már minden nyilvános helyen totális a füstölési tilalom Nagy-Britanniában, Ír-, Spanyol-, Olasz- és Franciaországban. A paszszív dohányzás miatt évente 80 ezer ember hal meg, a dohányzás általában is az első számú okozati tényező a megelőzhető haláleseteket illetően:
évente félmillió embert öl meg a közel félmilliárd lakosú unióban! A bizottság számításai szerint a rák miatti halálozások negyede(!) tulajdonítható a cigarettának, pipának, szivarnak és egyebeknek. A szakemberek szerint igenis van visszatartó ereje a dohánytermékek árának: ahol méregdrága, ott kevesebben szívják… A dohányzók úgy érzik, a káros szenvedélyük elleni harc ellenük folyik, őket akarják mindenhonnét „kifüstölni”. Van, ahol új „találmánnyal” próbálkoznak ezért: olyan italt dobtak piacra például Angliában, amelynek nikotintartalma és hatása a cigarettáéval megegyezik – így nem kell vele a dohányzásra kijelölt helyre kivonulni.
Félix Péter, a magyar Füstirtók Egyesületének és a Gyermekdohányzás Elleni Alapítványnak a képviselője sok
év óta – félig hiába – küzd a dohányfüstmentes környezetért. Szerinte a dohányzást ellenző civilek, csoportok nincsenek elragadtatva az ilyen italtól sem, mert – noha passzív füsthatás ugye nincsen –, de úgy tartják, hogy az egykönnyen a dohányzást népszerűsítő termékké válhat. Úgy véli: egységes és szigorú törvény kellene, ha azt elfogadnák, az nemcsak a munkahelyeken, hivatalokban, vendéglátóhelyeken tiltaná meg a dohányzást, de az iskolákban és a játszótereken is. Néhány magyar város egyébként már elébe ment a törvénynek: közterületeken is betiltották a füstölést, a csikk eldobását…G.M.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!