„Egy emberibb világért” mottóval, s immár október legvégétől a Fővárosi
Bíróságon törvényesen bejegyzett közhasznú alapítványi névvel, az idei
esztendő kezdetén 19 magyar értelmiségi – soraikban ott voltak Horn
Gyula egykori külügyminiszter, majd későbbi kormányfő tisztelői,
barátai, munkatársai – elhatározta: civil szervezetet hoznak létre a
rendszereken átívelő magyar külpolitika jegyében.
Thurzó Tibor szerkesztő – aki ’56 után börtönben is volt, s nota bene azonos évben, 1932-ben született Hornnal – a héttagú kuratórium tagja tájékoztatta a Vasárnapi Híreket tegnap erről. Mint fogalmazott: Horn Gyulának a hazáról, az európaiságról, a kontinensről és a világról vallott nézetei állnak alapítványuk erőterében. Közvetlenül nem kötődnek politikai párthoz, s támogatást sem fogadnak el politikai párttól, függetlenek akarnak lenni. Az alapítvány lehetőségeit társadalmi kutatásokra, fiatal, PhD-s kutatók támogatására – külön tekintettel a határon túli magyarokra, illetve a hazai kisebbségekre – kívánják felhasználni. Az Egy emberibb világért Közhasznú Alapítvány nyílt: bármely természetes személy csatlakozhat hozzá; a kuratórium elnöke Ormos Mária történész, akadémikus.-gm-
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!