Furcsa szerzet a magyar! Sokszor tapasztaltam, hogy jobban tudja a
jogait, mint a kötelességeit! Persze így nevelte a gyerekeit is, és
amikor eljött a demokráciának nevezett valami, akkor meg azonnal tudta,
hogy neki személyiségi jogai vannak. Azt már nem, vagy nehezen értette
meg, hogy a demokrácia olyat is jelent, hogy mások jogait, szabadságát
illik tiszteletben tartani. Azt meg, hogy „csak annyit követelj
másoktól amennyit magadtól is megkövetelsz” már nem is akarta megérteni.
Az elsőbbrendűség, az önteltség, az önhittség, a nagyképűség, a kinyilatkoztatás, hétköznapi gyakorlattá vált, és ezek erősödéséhez nagymértékben hozzájárultak a tömegtájékoztatási eszközök.
Halkan jegyzem meg, hogy az írásos – papíralapú – információhordozókban a fentiekhez számtalan példát találunk, de szerencsére azokat egyenként és összességében is kevesebben olvassák, sőt mennyiségük, valamint az emberek felszínessége miatt hamar felejthetők.
Nagyobb a szerepe – persze a felelőssége is – a vizuális médiának, a látással, hallással kapcsolatos tájékoztató eszközök információmennyisége azokra is nagymértékben hat, sőt megkockáztatom, hogy azokra még jobban, akik nem tudnak vagy már elfelejtettek olvasni! Ezért gondolom, hogy a televízióban látott, elsősorban negatív példa (lopás, betörés, rablás, verekedés, utcai tömeges garázdálkodás párosulva a sztárrá avanzsálással, a másnapi „jé, ott vagyok a tévében” élménnyel) igazán a nehezebb körülmények között élő, alacsonyabb értelmi képességgel rendelkező körben veszélyes. Ők azok, akik könnyebben elhiszik, hogy ha a másiknak sikerült, akkor nekik is fog, ők azok, akik sehogyan sem értik, hogy a másiknak miért megy könnyebben, miért van nagyobb szerencséje!?
Azért gondolom, hogy a negatív példák okoznak nagyobb gondot, mert a pozitív vagy az esetleg követendő magatartást tartalmazó riportok, riportalanyok mögött mindig teljesítmény, munka, értelem, becsületesség van, és az a mai Magyarországon nem mindig kifizetődő!
Tessék csak arra gondolni, hogy ha valakit vagy valakiket négy hétig nem látunk a televízió valamelyik csatornáján vagy kimarad a bulvársajtóból, legyen ő régi vagy újkori sztárocska, már el is felejtjük, persze az ember önvédelmi, ösztönös eszközrendszeréhez tartozik, hogy különösebben nem is hiányzik!
Sajnos azt tapasztalom, hogy így vagyunk az igazi értékekkel is!
Az ünnep előtt két nappal az Andrássy úton véletlenül néhány fős társaság élén láttam „élőben” az egyik hős honvédőt, aki az egyik televíziós stábnak arról nyilatkozott, hogy hogyan készülnek az ünnepre. (Gyanítom, nem mindent mondott el.)
Bocsássa meg az olvasó, hogy nem írom le a hatbetűs, már három éve ismert ünnepi sztárnyilatkozó nevét, és a televíziót sem akarom népszerűsíteni, pedig az feltűnt, hogy az ünnep estéjén kevesebb aktualitás és több „visszaemlékezés” volt az említett csatornán.
Az elmúlt ünnep kapcsán végre odajutottunk, hogy a sztárriporterek nem, vagy nehezebben találták meg a sztárgarázdálkodókat, ezért kevesebb riport készült róluk, és a szereplők nehezebben tudták az otthoni videó felvételekről saját magukat másnap megmutatni a baráti körben. Sőt, végre eljutottunk oda, hogy a rendért felelős személy úgy nyilatkozott, hogy az egyik, jogot védők véleménye a számukra nem mérvadó!
Most, az év vége felé, több alkalmunk van végiggondolni, hogy saját életünkben milyen a jogok és kötelességek aránya, folyamatosan tesszük a kötelességeinket, vagy csak ilyenkor, megemlékezéskor, gyertyagyújtáskor, fenyődíszítéskor?
Sógor Ferenc, Sopron
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!