Borzasztó botrány volt látni, ahogy a szlovák szomszédaink rendőrsége
szétverte a magyar szurkolókat. A 21. században, egy civilizált
országban, ezt nem szabad megengedni, és nagyon várom, hogy a magyar
hivatalos szervek mit fognak lépni, mert az ilyesmi hatalmas
tragédiához vezethet.
De azzal sem tudok egyetérteni, ami hétfőn este a budapesti szlovák nagykövetség mellett volt. Az egyik szomszéd házban dolgozom. Amikor kiléptem az utcára, elkapott a félelem: nagyon sokan voltak a Stefánián, és ott volt a Budaházy György „szabadságharcos-bajkeverő”. Meg a rengeteg fiatal, akik – mint megtudtam – a Hatvannégy Vármegye mozgalom (?) tagjai voltak. Hallgattam néhány percig a Budaházyt, és nagyon rosszul kezdtem magam érezni. Mert ez a Budaházy, akit a rendőrség csak ebben az évben többször letartóztatott, előállított, azt mondta, hogy nem a „szlovák zászlót kellett volna elégetni, hanem a követség is nyugodtan lángokba borulhatna”.
Nem folytatom. Hanem „köszönöm” a „békés tüntetőknek”, a Hatvannégy Vármegyének, hogy ezután is „nyugodtan” ülhetek a férjemmel az autónkba, és mehetünk Szlovákiába, ahol az édesanyám él. Eddig ezt majdnem minden héten megtettem, és őszinte barátságot éreztem mindenhol. De most?!
Kérdezem ezektől az emberektől, a hatóságtól: mi tegyek? Mehetek magyar rendszámú kocsival Szlovákiába? Hová fog ez vezetni? Nem értek a labdarúgáshoz, nem is akarok, de szeretem az édesanyámat, a rokonaimat, akik nagyon örültek annak, hogy örökre (?) megszűntek a határok. Mondja már meg nekem valaki: a labdarúgás miatt keresünk ellenségeket? Vagy lehetne jó szomszédságban élni, és örülni az életnek. Nekem Budaházyval már nagyon tele van a hócipőm!
Szirmai Mária, Vecsés
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!