Hajrá, magyarok!

Az embernek kedve lett volna átfogni a vállát, hogy akivel beszél, mégsem az édesanyja, semmi ok hát, hogy eldobja virágzó életét, aztán az embernek inkább az jutott eszébe, hogy leszáll, és bemegy egy postahivatalba a számláit föladni.
Nyitja az ajtót, és kis híján elsodorja egy kirohanó, kopasz fiatalember, aki dagadó nyaki erekkel közli az arra járókkal, hogy „Szemét rohadékok! Kinyírom mind!”. Nem tudni, mi történt. Csak azt tudni, hogy odabent most egy jól öltözött, idős úr lép ki a várakozó sorból, és odaugrik a szabaddá váló postai pulthoz, holott nem ő következik. Középkorú férfi rászól, a disztingvált trágár káromkodással üvölt vissza, a szócsata csak azért nem folytatódik, mert a kopasz ismét bejön, megismétli, hogy ki lesz nyírva mindenki, majd kirohan újra.
Percekig riadt csend, csak aztán merünk egymásra nézni.
– Meg vannak bolondulva az emberek – mondja fejcsóválva a mögöttem álló bajszos. – Persze manapság meg lehet érteni.
– Én nem értem – válaszolom. – Nem éppen mostanában kéne józanul viselkedni?
Legyint, de rám hagyja. – Igaza van.
Nincs időm örülni. Rohanok haza turmixokat készíteni a húszéves fiamnak, akit nemrég a Gödörnél, se szó, se beszéd, úgy vágott szájba egy kigyúrt kombinált szekrény, hogy két helyen tört el az állkapcsa. Kórház, műtét, már otthon van, de csak folyékony táplálékot tud inni. A kombinált szekrény és tíz társa úgy hagyta ott, mint kik dolgukat jól végezték, még ha nem is dolguk ez, csak a szórakozásuk. A szorongáscsökkentő csoportterápiájuk, amit, ugyebár, meg lehet érteni.
És meg lehet érteni a dunaszerdahelyi focimeccs magyar „drukkereit”, sőt, a rájuk támadó szlovák rendőröket is, elvégre helyzet van. Pénzügyi világválság, félelem és elszegényedés, plusz Trianon, régi sérelmek, szélsőségesek itt, nacionalisták amott, csupa príma indok miért kell provokálni, verni, zászlót égetni, és falakra pingálni, hogy ki, miért dögöljön meg, lehetőleg rögtön.
Riadt nyájemberek keresnek „karizmatikus” vezért, és kérik alássan, vezesse már őket az orruknál fogva, mert saját maguktól nem tudnak, és nem is akarnak az orruknál tovább látni. Örülnek, hogy politikai pszichopaták az „ellenség” megsemmisítéséről szónokolnak újra, mert a nyájembernek most úgy kell az ellenség, mint a falat kenyér.
Higgadtság? Szolidaritás? Önvizsgálat?
Nyasgem!
Az addig rendben van, hogy mindenért „Gyurcsány a hibás”, de a hajdani plakátok mellé újak is kellenének. Alanyi jogon járjon mindenkinek egy üres plakát, amelyre ráírhatja, hogy az ő rossz sorsáért ki a felelős. Ráírhatna akár több szomszéd nemzetet, nem beszélve az IMF-ről, Európai Unióról, amerikaiakról, oroszokról, bevándorlókról, zsidókról, cigányokról, kínaiakról, színes bőrűekről, nem elfeledkezve családról, főnökről, szomszédról meg a Jóistenről.
Hajrá! Szezonja van ismét egymás hergelésének, letiprásának, önsajnálatnak, virtuskodásnak, esztelen hadakozásnak – régi, szép erényeknek.
A józan ész lapít.

R. Székely Julianna

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!