A tudomány ünnepe alkalmából tartott a héten a rendészeti ágazat
korszerűsítéséről nagy érdeklődéssel kísért konferenciát a Rendészeti
és Bűnmegelőzési Intézet és a Magyar Rendészettudományi Társaság
„Vezetőképzés a közigazgatásban – vezetőképzés a rendészeti ágazatban,
a vezetőképzés modernizációja” címmel Budapesten az IRM Nemzetközi
Oktatási Központjában.

A közigazgatási vezetők mellett humánerőforrás-gazdálkodási szakemberek is szép számmal voltak a százfős hallgatóságban. Hét előadás taglalta az egységes kormányzati személyügyi politikát szolgáló kezdeményezéseket, az humánerőforrás-fejlesztés intézményrendszerét és módszereit, s a Közigazgatási Vezetői Akadémia létrehozását szolgáló innovációs és tréneri tevékenységet.
Két szekcióban a rendészeti vezetői és a mestervezetői képzés programjait, gyakorlatát mutatták be, s a XXI. századi közigazgatási vezetőképzés útjairól és lehetőségeiről mondták el tapasztalataikat és javaslataikat a jelenlévők.
Az eddig létrejött tudásbázis a szervezők reményei szerint mintákat ad a közigazgatás kultúraváltásához és az államigazgatási vezetők stílusváltásához; a konferencia résztvevőinek egybehangzó véleménye szerint mindkettő ránk férne.vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!