Kecskemét–MTK 0-0


A Kecskemét fáradtan és ötlettelenül szervezte akcióit a lendületesen futballozó MTK-s fiatalok ellen, akik a mérkőzés nagyobb részében uralták a játékot. A 67. perctől emberfőlényben lévő kék-fehérek ezzel együtt - a hazaiakhoz hasonlóan – alig alakítottak ki nagy helyzetet, így egyik csapat sem érdemelt győzelmet.
REAC–Honvéd 2-5 (1-2)
Gólszerzők: Dancs (28.perc), Lisztes (77.p), illetve Hercegfalvi (15.p, 11-esből, 75.p), Diego (41.p), Genito (57.p), Stojakovic (82.p)
Alacsony színvonalú mérkőzésen a Honvéd jobb helyzetkihasználásával  már az első félidőben vezetéshez jutott, majd a második 45 percben egyértelműen vendéglátója fölé kerekedett. Sorra alakította ki a helyzeteit, ezek közül hármat értékesített, így megérdemelten nyert.

Szombathely–Paks 0-1 (0-1)
Gólszerző: Tököli (3.perc)
A korai vendéggól megzavarta a hazaiakat, akik csak a félidő végére tudták rendezni soraikat, de a folytatásban is ötlettelenül játszottak. A  Paks győzelme teljesen   megérdemelt, a helyzetek alapján akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna.
Nyíregyháza–Fehérvár 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Sifer (16.-öngól), illetve Koller (62.p)
    Kaposvár–Vasas 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Grúz (14.perc), Nikolic (45.p, 67.p), Reszli (93.p)
A két jó formában lévő csapat mérkőzésén az első félidő a kaposváriaké volt, a somogyiak már a találkozó elején fölényt harcoltak ki, és kétszer is bevették Borszéki kapuját. A második 45 percet nagy lendülettel kezdte a Vasas, a hazaiak pedig elsősorban a kontratámadásokra építettek. A nagyszerűen játszó Kaposvár a 67. percben tovább növelte előnyét, és végül biztosan verte meg ellenfelét.

 DVSC–DVTK 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Rudolf (33.perc), illetve Takács P. (65.p, 11-esből), Tóth M. (70.p)
Az első fél óra unalmasan telt, a kapuk alig forogtak veszélyben, pontatlanul játszott mindkét gárda, a válogatott Rudolf parádés találata azonban felébresztette a feleket.
    Hiába támadott aztán többet a második félidőben a DVSC, a helyzetei kimaradtak. A taktikusan küzdő, tartalékos Diósgyőr két góljával története első debreceni sikerét aratta az élvonalban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!