„Magyarország a végig nem gondolt gondolatsoroknak a hazája. Az emberek
a logikai következtetések fonalát csak addig a pontig vezetik le és
követik, ameddig az ő felfogásuknak kedvez, és nem mennek tovább,
különösen akkor nem, ha a tovább vezetett konzekvenciák már egészen más
képet mutatnak” – írta le anno Gróf Klebelsberg Kunó, a nagy formátumú
politikus, kultuszminiszter, iskolaalapító.

Születésének nem kerek, 133. évfordulójára Budapest II. kerületében a Klebelsberg Kunó Emléktársaság és a Pesthidegkút Alapítvány a Klebelsberg Kultúrkúriával együttműködve közösen szervezte meg azt a ma záruló az eseménysorozatot, amelyet Pesthidegkút egykori lakója, a néhai vallás- és közoktatásügyi miniszter emlékének szenteltek koncertekkel, folyóirat-olvasó és archívumkönyvtár megynyitásával, előadásokkal, vitákkal, jótékonysági bállal, s elültették az emlékliget első facsemetéit is. A mai zárónapon délután Rudnay Gyula festőművész tanítványának és fiának, P. Bak Jánosnak és A. Bak Péternek a tárlatán lesz műhelybeszélgetés és koncert, majd 16.45-tól a Máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikában lesz hangverseny és szentmise.-gm-

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!