Kilencedszer adja át ma a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent
Erzsébet Rózsája díjat. A beérkezett javaslatok közül idén dr. Messné
dr. Mezey Klárát találták a legméltóbbnak az Árpád-házi Szent Erzsébet
emlékét, jóságát őrző kitüntetésre, Mayer Mihály pécsi megyés püspök
ajánlása alapján. A díjat Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke ünnepi
műsor keretében adja át délután a budapesti Uránia Nemzeti
Filmszínházban.
Klára asszony a pécsi székesegyházi plébánia területén kiemelkedő karitatív-szociális szolgálatot végez csendben és elhivatottan, immár harminc éve. Embersége, elkötelezettsége, több évtizedes szolgálata példaértékű. Az általa létrehozott Családért Csoport tevékenysége négy fő területet ölel fel: az idősek segítését, magányuk enyhítését, a beteglátogatást, a hajléktalanok és kallódó gyerekek felkarolását. Pályázaton nyert kisbusszal kirándulni viszik az otthonukból nehezen kimozduló időseket, 15 éve „nyugdíjas misét” szerveznek a székesegyházban, karácsonykor ünnepi műsorral, ajándékkal várják őket. Mezey Klára Bosco Szent János példájára elkezdte „összegyűjteni” a kallódó gyerekeket, a plébánián tíz éve működő Don Bosco Napköziben minden hétköznap délután foglalkoznak a fiatalokkal, segítik őket a tanulásban, szabadidős programokat szerveznek nekik, nyáron kirándulni-táborozni viszik őket. A Családért Csoport tevékenységei közül tán ez áll legközelebb hozzá, mert maga is többgyermekes édesanya, nagymama, ezért 78 éves korában is teljes aktivitással vesz részt a napközi mindennapi életében.
Az ünnepi műsor bevételét a püspöki konferencia a baranyai, alsószentmártoni Szent Márton Caritas Alapítvány javára ajánlja fel, amelynek célja a társadalom perifériájára szorult csoportok esélyegyenlőségének elősegítése, a halmozottan hátrányos helyzetű térség lakosainak szociális, egészségügyi és kulturális segítése, a széthullással fenyegető családok összetartása. A szervezet mozgó jogsegély- és szociális tanácsadó szolgálatot működtet a térség falvaiban, óvodájában és iskolai felzárkózást segítő „tanodájában” alternatív oktatási programokkal egyengeti a cigánygyerekek útját is.
(gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!