Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista
alelnöke szombaton az MTI-nek kifejtette: az MSZP üdvözli a magyar és a
szlovák kormányfő nyilatkozatát, mivel az konkrét lépéseket tartalmaz a
konfliktusok enyhítésére, de továbbra is szorgalmazza a dunaszerdahelyi
futballmeccsen történtek kivizsgálását.
Ugyanehhez a témához szólt hozzá Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője szombaton a szervezet országos értekezletén: – Ki kell venni a radikálisok kezéből Magyarország és Szlovákia együttműködésének alakítását – jelentette ki. Most annak van igaza ennek a konfliktusnak a kezelésében, aki nem azt keresi, hogy kinek van igaza – vélekedett Kiss Péter kancelláriaminiszter annak kapcsán, hogy a magyar miniszterelnök a nap folyamán szlovák partnerével tárgyalt Révkomáromban. Hozzátette: megoldást kell találni a konfliktus kezelésére, ilyen értelemben mindkét oldalon van tennivaló. Kiss Péter azt mondta, a radikálisok kezéből a csendes többség kezébe kell tenni a magyar–szlovák viszony alakítását, azoknak a kezébe, akiknek elemi érdekük az együttműködés és a béke. Szerinte a XX. század egyik legnagyobb tanulsága Kelet-Európában éppen az, hogy nemzeti kivagyiságok konfliktust szíthatnak. A platform vezetője szerint „van dolgunk a saját szélsőségeseinkkel, és van dolgunk a saját nacionalistáinkkal”. Megjegyezte ugyanakkor, hogy minden európai nemzetnek van dolga akkor, ha téved. Krausz Tamás, a platform alelnöke, történész szerint nem a szlovák rendőrség, hanem a magyar szélsőjobboldali provokáció a probléma. „Magyarországon legálisan neofasiszta, neonyilas, újnáci csoportok garázdálkodhatnak szabadon, és nem volt ereje a szocialista párti kormánynak, hogy ezeket az újnáci szervezeteket, paramilitáris csoportokat jogilag becsületesen megszüntesse” – fogalmazott az alelnök, akinek szavait taps követte. Krausz Tamás élesen bírálta a magyar külügyminisztert, aki – szerinte – „eltévedt három fa között”, nem látta, vagy nem akarta látni, hogy valójában mi történt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!