Ha nem lenne horribilis költségeket emésztő, és az egészséges
judiciummal rendelkező választópolgárok avítt törvénnyel való
tehetetlenségre kárhoztatása (ti.: „Ab ellen nincs orvosság!”) miatt
dühítően elkeserítő is, akkor „csak” azt mondanám az
Alkotmánybíróságról – a közigazgatási hivatalokról szóló 177/2008.
(VII. 1.) Korm. rendeletet megsemmisítő határozatának apropójából –,
amit Moliere Tartuffe-je Parti Nagy Lajos artisztikus fordításában
kinyilvánít: „Nagyon eddigem van és netovábbom!”
Ebben a sokak által osztott véleményben egy szikrányi baloldali pártérdek sincs. Baloldalról senki sem kívánja jogállamiságunk egyik emblematikus intézményét, az Ab-t pillanatnyi, évente vagy országgyűlési ciklusonként változó érdekek szerint „nyomás alá helyezni”, vagy ne adj’ isten, megszüntetni. De azt elvárhatónál is többnek, követelménynek tartom, hogy az Ab ne halmozzon hibát hibára, mint ahogy ezt például a bornírt népszavazással és korábban még tucatnyi egyéb határozatával tette.
A 2008. november 3-i Ab-határozat a „sorok közt”, szerintem az Országgyűlésnek „tesz szemrehányást”, mégis a kormánynak csap oda. Mintegy mellékesen beletenyerel a kiadáscsökkentés módját nagyítóval kereső kormányzat feladat- és hatáskörébe, milliárdos nagyságrendű kiadásra késztetve azt. A közigazgatási reform, amelynek során meg kellett volna szüntetni, és helyette az európai regionalitás követelményeinek megfelelő, 3-4 korábbi megyét magukba foglaló régiókat kellett volna kialakítani. Mint tudjuk, a destruktív ellenzék miatt nem sikerült, a kísérlet hamvába holt.
Mi is történt? Az Ab. a 90/2007. (XI. 14.) határozatában megállapította, hogy az önkormányzati törvény 98. §. (1) bekezdésének első mondata, valamint a közigazgatási hivatalokról szóló 297/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (amellyel a kormány a megyei, fővárosi közigazgatási hivatalok helyébe regionális közigazgatási hivatalokat hozott létre) alkotmányellenes. Az élet azonban nem állhatott meg. A kormány annak a közismert körülménynek a tudatában, hogy ezzel a Fidesszel a 2/3-os önkormányzati törvény módosítása meddő kísérlet volna, a megyei és a fővárosi közigazgatási hivatal megnevezést közigazgatási hivatalra (csökkentve) módosította, és a II. fokú jogorvoslati fórumként is nélkülözhetetlen közigazgatási hivatalokról szóló, a 177 /2008. (VII. 1.) Korm. rendeletet kihirdetése napján hatályba léptette. A kormány a közigazgatási reform keretében többször tett kísérletet a parlamentben az önkormányzati törvény módosítására.
„Az Országgyűlés azzal, hogy nem módosította az önkormányzati törvényt, nem szabályozta újra a közigazgatási hivatalok államszervezetben elfoglalt helyét, elmulasztotta jogalkotási kötelezettségét.” Korábban sohasem volt ennyire sürgős határozatot hozni, de most, hogy amúgy is válságtól vidám napok járnak rájuk, üstöllést csördítsünk egyet Gyurcsányék nyakába – gondolhatta a látható „külső” felettesek nélküliek főnöke, és lám, a média azonnal kolumnás betűkkel közölte: „Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendeletet.” Köszönjük, elnök úr!
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!