Bizsergés előadó és közönség között

Klasszikus művésztársaink sajnos nem nagyon tudnak improvizálni. Ez annak ellenére elmondható, hogy kevesen viszont legendás improvizálók hírében állnak. Bár a jazz improvizációra épülő gondolkodásmódja közismert, és az orgonisták közt is jócskán akad improvizáló előadó, de a régi korok híres előadói tehetsége és tudománya mára kezd feledésbe merülni.
Nagyon ritkán lehet hallani olyan koncertről, ahol egy bátor orgonista toccatát improvizálva kezdi el a koncertet, bemelegítésképpen a közönség  elbűvölésével, mint ahogy ezt régi korokban illett. Egy zongorista, vajon meg merné ma tenni, hogy egy versenyműben improvizálja a kadenciát? Egy hegedűs mikor beszélteti meg a hangszerét improvizálva, futamokkal, üveghangokkal, trillákkal a leírt kottán kívül?
Ma egy előadóművész hitele és tévhite is, a kottához való hő ragaszkodásából megítélhető.
Régebbi korokban, mint például a barokk zenében is, a zeneszerzőknek a kottaírás csak vázlat lejegyzését jelentette. Már a klasszikusoknál – Mozart, Beethoven – beszélhetünk precízebb kottaírásról, de leginkább a romantikusok – Liszt, Chopin, Wagner – idején vált nagyon szigorúan értelmezendővé a kotta.
Ha régen csak vázlatos volt a kotta, akkor hogyan kellett belőle játszani? A hiányzó részeket az előadóknak kellett rögtönözve improvizálni, zeneszerzői eszközöket alkalmazva, s az adott pillanatban kidolgozva előadni. Ez nagyon élvezetes, és izgalmas dolog volt.
A közönség is érezte és élvezte. Ebben a pillanat varázsa is benne volt, hiszen sikerülhet jobban vagy még jobban egy improvizáció. Rosszul nem, mert a közönség paradicsommal, tojással, vagy füttyel azonnal jobb játékra biztatta az előadót.
Olyan előadót pedig lámpással kell keresni, aki improvizációra építi fel a koncertjét. Igaz
ma már nem beszélhetünk tisztán klasszikus zenéről, hiszen az már az előadó saját stílusa lesz.
Ma szegényebb a világ az improvizálás nélkül. Ma a zenészek nem tudnak a zene nyelvén beszélni, nem tudják elmondani gondolatai-kat saját szavakkal, saját hangokkal, csak másokéval. Olvasni tudják csak a kottát, és így kicsit kimaradnak az alkotás élményéből. Persze csodálatos dolog Verdi vagy Beethoven szavait tolmácsolni, de az előadók is jobban tudnák elmondani azt, ha lenne improvizációs képességük. Akár újra alkothatónak éreznék a zenét, részt vehetnének az alkotásban.
Kolonnay Zoltán Budapest,
zongoraművész

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!