Megtanultam, illetve megtanított rá az élet, hogy az ember 62 év felett
már lényegében nem is ember. Egyesek szerint nyugger, vén trotty,
mamuska, nyanya, legfeljebb „mit akar már maga”, esetleg: „semmi dolga,
várjon türelemmel, van ideje”, netán: „kisköcsőőőg, a temetők üresek,
te meg még mindig itt?”. Mondják ezt persze olykor olyan „fazonok”,
akik a 60-asok nyomába sem érnek, és fogalmuk sincs, ki írta Himuszt.
Vörösmartyt martininak vélik, Dobó István pedig – szerintük – a „Négy
láb, hat fej” disco kidobóembere. Színvonalas magántelevízióink
tompított „járatokat” indítanak agyilag delegálva bele a fejbe a
semmit. Mit mondjak, a köztévé is legalább ezen a szinten dübörög. S
ezek a „járatok” hatnak, de mennyire hatnak!


A szegény nyugger minden esztendőben ideges, hiszen mást sem hall, minthogy ő eltartott, s ez lényegében igaz is, hiszen a ma aktívak befizetéseiből kapja a nyugdíját. Az persze az „eltartónak” abban a nagyon kiművelt agyában fel sem merül, hogy ez a vén trotty és társai kezdték őt nevelni, segítették szüleiket vagy őt magát, hogy kamasz váljék belőle, keresetük döntő többségét rá költötték, taníttatták, ha akart az a lusta unoka, gyerek egyáltalán tanulni, majd együtt örültek, amikor álláshoz jutott édes gyermekük, unokájuk.
S innentől elkezdődik az „eltartás”. Keserves az élet, nem mondom, s azt sem állítom, hogy minden fiatal, aktív ennyire agyzsugoros, mi több, sokan vannak, akik meg is köszönik a szülők, nagyszülők áldozatait. Most, hogy ideért a válság, az „eltartók” már nem ők, hanem nagy hatalmú urak, pénzügyi szakemberek, akik legutoljára 1977-ben vettek egy kiló kenyeret, akiknek semmiféle félnivalójuk nincs a recessziótól, akik  repülőn élik le életük felét, míg a másik felét jó zsíros jövedelmekben fürödve. Csak példa, semmi egyéb: az egyik pénzügyi zseni (nem mondom meg, hogy Bokrosról van szó) azt mondja, a nyugdíjasoknak havi 10, azaz tízezer forinttal kéne hozzájárulni a fene tudja mihez. Bokros minden bizonnyal kiváló szakember, ámde hogy a pénz értékéről halovány, de még lila elképzelései sincsenek, az egészen bizonyos. S mindezt mondta volt a válság előtt.
Azóta már azt is tudjuk, hogy a nyugdíjak értéke csökken, hogy a 13. havi csorbul,  a nyuggerek helyzete értelemszerűen romlik. Tudom én, hogy nem ez a kormány tehet erről, bár nagyon igyekeznek végtelenül buta, egyszersmind összevissza hablatyoló, politikusnak nevezett emberfélék elhitetni azt velem, hogy mindenért Gyurcsány a hibás, a felelős, hiszen soha nem hazudó embertársaim (és csatlósai) úgy vágják a képembe, mint tiszta forrásból eredő forrásvizet: én vagyok a te megmentőd, mi vagyunk az igazhívő országmentők, hogy csak úgy csattan a képemen....
Csak semmi pánik! 10-15 év, és minden rendben lesz. Hogy te hol leszel akkor már, aki most 65-70 éves vagy, s akinek annyit hazudtak már, hogy összeszámlálni sem tudod, mikor lesz neked jobb?
Néha elmerengek. Mért is kell nekem, neked, nekünk megmenteni a bankokat, a milliókat zsebre vágó striciket, hogy aztán, amikor már a te zsebedet végre kiürítették (jaj, de szép szó: őket meg konszolidálták), magukat ismét ragyogó helyzetbe hozták, aztán adnak, adnak, és adnak, hogy elvehessenek, elvehessenek, hogy ismét boldogan árvereztethessenek, hogy mindenedből kiforgassanak. Még szerencse, hogy csak 10-15 év múlva. Esküszöm, ők egy  pillanatig nem fognak éhezni.
Nem jutott még eszébe senkinek, hogy ezek is hozzanak valami áldozatot? Nagy igazsága vagyon annak, aki leírta: 3 millió ember áldozatvállalását ajánlották fel milliárdosaink.
Parraghi László, Mezőtúr

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!