A nemzedéki érdekek ésszerű összehangolásáért

 Fülöp Sándor úgy véli, munkája során képes lesz megkeresni az ésszerű összhangot a jelenlegi és a jövő nemzedékek érdekei között. Az ombudsman szerint az alapító jogszabály csak a környezetvédelmi igazgatás területén vár el kötelezően feladatokat, de hivatala adott esetben általánosabb érvényű problémákat is megvizsgálhat.

l Megválasztása zajos és hosszadalmas parlamenti procedúra végeredménye volt. Viszont amióta hivatalba lépett, elég nagy a csend a személye és a hivatala körül…
– A zajt a politika csapta, a csend pedig az, amiben dolgozunk...
l Tudatosan dolgozik ilyen csendben? A jövő nemzedékek ombudsmanja egy – nemcsak Magyarországon, de világszerte – merőben új megközelítése az emberi-ökológiai jogoknak és ilyen típusú hivatal se nagyon létezik még másutt. Nyilván lehet ezt szorgos-csendes munkával csinálni, de talán lenne egy két indok arra is, hogy bizonyos ügyekben fellármázzák a közvéleményt...
– Úgy gondolom, csendes munkával és okos érveléssel kell mindent elkezdeni, de néhány ügyben valószínűleg el fog jönni az ideje annak is, hogy kiabálni kell. Egyszer egyébként már majdnem el is jött: a közigazgatási eljárási törvényt a szakminisztérium úgy akarta módosítani, hogy a környezetvédő helyi közösségek beleszólását nagyon megnehezítették volna. A jelenlegi szöveg szerint ügyfél lehet egy közigazgatási ügyben az, akinek jogát vagy jogos érdekét, jogi helyzetét az adott ügy érinti. Egyetlen szót kívánt a törvényalkotó elhelyezni, azt tudniillik, hogy „közvetlenül” kellene, hogy érintse. Csak hát ki és milyen alapon mondja majd meg, hogy például egy környezetvédelmi konfliktushelyzetben mi a „közvetlen” érdek, vagy mi még eléggé közvetlen. Ez az egyetlen szó betoldása a törvényszövegbe meglátásom szerint súlyosan akadályozta, vagy adott esetben el is lehetetlenítette volna a civilek beleszólását az őket érintő döntésekbe és főleg azok előkészítésébe. Nos, ez esetben elkezdtünk – ha nem is kiabálni –, de úgymond aktívan mozgolódni: elmentünk a miniszter úrhoz, a köztársasági elnök úrhoz, az illetékes parlamenti bizottsághoz és kissé föllármáztuk a civil szervezeteket is, amelyek egyébként kitűnően és szakszerűen működtek együtt velünk az érdekérvényesítésben. Szintén közel álltunk a „zajkeltéshez”, amikor az a módosítás készült, miszerint egy civil szervezet – például zöld mozgalom – csak akkor élhet bármilyen jogorvoslattal, ha az eljárás elejétől részt vett az adott ügyben. Nos, én ezt a módosítást is végzetesen rossznak tartottam volna, hiszen a civil mozgalmak jellegükből adódóan nem tudnak, ügyek százait-ezreit figyelve, mindig határidős szisztematikus munkát végezni. De nem is ez a dolguk. Hanem az, hogy biztosítsák a társadalom érdekérvényesülését, és nagy hiba lett volna ezt a lehetőségeit végletesen beszűkíteni.
l Nem feltételeznek ezek a fajta egy-egy szavas, kissé lapítva elhatározott, jogszabály változtatási kísérletek egy nem túl rokonszenves államhatalmi szándékot arra, hogy az „akadékoskodó civileket” mind jobban kizárják az érdemi döntések előkészítéséből, mert, hogy a meghozatalukból azért eléggé ki vannak zárva most is...
– Nem gondolok összeesküvésekre. Ez egyfajta hivatali, egyszerűsítő logika és gondolatmenet. A közigazgatásból érkező szakvélemények rendre arról szóltak, hogy jó volna a bonyolult döntés előkészítéseket kicsit leegyszerűsíteni. Ez egyébként egyáltalán nem rossz szándékú és méltánylandó szempont. Mi viszont be tudtuk bizonyítani, hogy a civileknek – vagyis az embereknek – nem az a perverziójuk, hogy akadályozzák, nehezítsék és bonyolítsák a döntéshozatalt. Ők százszázalékos biztonsággal csak és kizárólag azokba az ügyekbe fognak beleszólni, amelyek az ő közvetlen érdekeiket sértik, esetleg jövőjüket, életminőségüket befolyásolják.
l Szóval az ön hitvallása az, hogy a végsőkig csendben, maximális kompromisszumkészséggel és empátiával kell dolgoznia a jövő nemzedékek ombudsmanjának? Hatékony lesz ez a szelídség és csendesség ebben a durva hazai közéletben?
– Mindenképpen, ugyanis csak ez adhat majd erkölcsi hátteret egy esetleges szükségszerűen hangos és harcos fellépésnek is. Akkor ugyanis mindenki tudni fogja – és el is hiszi –, hogy mi nem farkast kiáltunk, hanem fontos, és csendben immáron megoldhatatlan problémára hívjuk fel a figyelmet.
l Azért furcsa egy poszt az öné, még a többi ombudsmanéhoz képest is. Hiszen nem elég, hogy a gyakran figyelmen kívül hagyott zöld érdekeket vagy éppen lesajnált civil érdekeket kell képviselnie. De adott esetben akár az egész jelenlegi nemzedékkel szemben egy következő nemzedék érdekeit is: a jelennel szemben a jövőt, vagyis a ma élők emberek érdekeivel szemben meg kell jelenítenie a még meg sem születettek jövőbeni szempontjait...
– Valóban különös feladat, de abban a szellemben – ahogy ön fogalmazott „végsőkig csendben, maximális kompromisszumkészséggel és empátiá-val” – meg lehet keresni az ésszerű összhangot a jelenlegi és a jövő nemzedékek érdekei között. Egyszerűen el kell kerülni a szélsőséges megközelítéseket. Az egyik szélsőség az, hogy mostantól ne nyúljunk semmifajta olyan erőforráshoz, amely nem pótlódik, mindezt őrizzük meg a jövő nemzedékeknek. Ez a fajta hozzáállás a civilizáció jelenlegi szintjén gyakorlatilag megbénítaná az életünket.  A másik szélsőség viszont az, hogy nyugodtan használjuk el nyakló nélkül a kőolajat az autóinkba, a több ezer év alatt keletkezett artézi vizeket néhány évtized alatt palackozzuk ásványvizes flakonokba és ugyanígy az összes ércet, ásványi anyagot és egyéb erőforrást. Ez ugyanis olyan mértékű jóléti-tudományos-technológiai fejlődést fog hozni, ami lehetővé teszi, hogy majd megoldjuk a jövő nemzedékek problémáit is. Nos, nyilvánvaló, hogy az élhető és egyúttal ökológiailag fenntartható út valahol e két nézet között van.
l Vagyis ön nem követelni akar a jövő nemzedékek nevében, hanem empátiát ébreszteni irántuk a jelenleg élőkben?
– A legnagyobb gondolkodókat szeretnénk évente egyszer összehívni itt Budapesten. Olyanokat, mint például Dennis Meadows professzor, aki annak idejének már a Római Klub munkájában is részt vett, és akiknek ökológiailag releváns víziója van a jövőről. Valóban szeretnénk rajtuk keresztül hatást gyakorolni a magyar tudományosságra és a szélesebb közvéleményre is.
l Mennyire nyithatja szélesre a látókörét akkor, amikor érvényt szeretne szerezni a jövő nemzedékek érdekeinek? Mondok egy példát: most a világgazdasági válság közepette különösen aktuális, de kétségtelenül messzire vezető probléma a magyar lakosság esztelen és végletes eladósodottsága. Ez is egyfajta felélése a jövőnek, ráadásul éppen a hiteleken keresztül finanszírozzuk azt az irreális fogyasztást, amely a Föld megújuló és meg nem újuló erőforrásainak villámgyors feléléséhez vezet. El tudja képzelni esetleg azt, hogy gazdasági és jogi szabályozókon keresztül ökológiai fékeket lehessen beépíteni a hitelezésbe, ami ma már messze nem az, mint Széchenyi idejében: nem tőkehiányos, fejlődni kívánó gazdasági vállalkozások üzleti alapú segítése, hanem sokkal inkább olaj tomboló konzumidiótizmusunk lángjára.
– Többet akarunk fogyasztani, mint amennyit megtermelünk, többnek, módosabbnak akarunk látszani, mint amilyenek vagyunk. Ennek manifesztációja ez az őrült hitelezési láz. Ha belegondol, a nagyszüleink inkább félretették az utódaiknak, amijük volt. Nem, hogy a lehetőségeiken túl, de inkább még annál szerényebben éltek. Iszonyú gyors és brutális attitűd- és értékrendváltozás ez néhány évtized alatt. Más persze mindezt a súlyosan káros folyamatot passzív szemlélőként látni, érteni és más ombudsmanként ebbe „belenyúlni”. Az ombudsmantörvényt 1993-ban fogadták el alapvető formájában és 2007 végén egészítették ki, kicsit átalakult a hosszú vajúdás és pihentetés során. Az én posztom, a jövő nemzedék ombudsmanja, nevével ellentétben, konkrét hatásköröket tekintve elég leszűkített mozgásterű hivatal lett. Hiszen csak két alkotmányos helyről, a tiszta és az egészséges környezethez való jogról szól. Viszont maradt a név, és én úgy érzem, az mégis csak kötelez. A jogszabály tehát csak a környezetvédelmi igazgatás területén vár el tőlünk kötelezően feladatokat, de a név, a közvélemény és a rólunk szóló jogszabály szelleme, úgy érzem, erkölcsi alapot adhat arra, hogy adott esetben általánosabb érvényű problémákat is megvizsgáljak.
Éppen ezért nálunk működik egy stratégiai-tudományos főosztály, amely akár az ilyen és ehhez hasonló általános társadalmi problémákat is feszegethet. A hitelek erkölcsét és ökológiáját ezzel együtt sem lesz könnyű feladat megragadni, hiszen a kapzsiságunkról nyilván mindannyian, beleértve a politikusokat is, kicsit szemérmesen beszélünk. Ráadásul a hitel valóban nem egy eredendően rossz dolog, hiszen a gazdaság a vállalkozások fejlődésének záloga, az emberi kreativitáshoz és a világot akár előrevivő ötletek megvalósításához nyújtott hathatós segítség is lehet. De bizonyos helyzetekben egy fogyasztási típusú hitel is kisegíthet valakit egy méltatlan és méltánytalan élethelyzetből.
Sajnos a probléma itt a mértéktelenséggel és felelőtlenséggel függ össze. Azt hiszem, ez utóbbiak kiváltó okait lenne érdemes jobban megvizsgálni, beleértve például azt a jogi környezetet, amelyben „kockázatok és mellékhatások” ismertetése nélkül lehet belekergetni embereket a teljes és reménytelen eladósodottságba. És ahol nyakra-főre lehet reklámozni, felesleges és túlzó, ráadásul a környezetet súlyosan terhelő termékek vásárlását.
l Szintén aktuális és mindenkit érintő probléma a jövő hazai energiapolitikája. A kérdés eléggé leegyszerűsödött, hiszen az világos, hogy a Föld 
fosszilis energiái végesek. Így maradnak a megújulók, a szél, a víz, a nap, a biomassza vagy az atom. Ez ügyben sem nagyon hallottam megnyilvánulni, pedig itt aztán tényleg a jövő nemzedékekről van szó. Mert például számunkra az atomerőművek jelenthetnének „tiszta energiát”, de a több tízezer évig sugárzó hulladékukról azért szívesen megkérdezném a jövő nemzedékek véleményét... Miért nem jelentkezett ebben a jelenleg folyó társadalmi vitában?
– Jogos a felvetés, az energiapolitikánk jövőjéről zajló társadalmi vitába még nem kapcsolódtunk be. Anélkül, hogy magyarázkodnék, visszautalnék azonban az ombudsmantörvényhez. Ebben a kötelező feladatunk az állampolgári panaszok vizsgálata, ami persze nem jelenti azt, hogy fontos ügyek megvitatásába – mint például az ön által említett energiapolitikánk jövője – ne kapcsolódhatnánk be. De nagyon lényeges, hogy alapfeladatunkat is nagyon magas színvonalon ellássuk. Így néha össze is kapcsoljuk a konkrétat az általánossal: megpróbálunk olyan állásfoglalásokat közzétenni egy-egy konkrét panasz ügyében, amelyek túlmutathatnak az adott ügyön. Így teszünk például a szerencsi szalmaégető erőmű ügyben. Jelentésünkben rámutatunk az építés körüli problémákra, és ajánlásokat fogalmazunk meg, de szakembereink segítségével kicsit kiterjesztjük ennek – és az ilyen típusú más erőműveknek – a hatásvizsgálatát.
Kiderült, hogy a szalma, a kukoricacsutka elvben megújuló energia, viszont mire hatvan-nyolcvan kilométerről odaszállítják, valószínűleg többet szennyezik a környezetet a teherautó-forgalommal, mint amennyit kíméljük azzal, hogy ilyen növényi részekből állítunk elő energiát. Európai uniós és hazai támogatások nélkül valószínűleg nem is érné meg ilyen erőműveket építeni. Arról már nem is beszélve, miként változtatja meg – rossz irányba – a torz kereslet-kínálat kialakulása a hagyományos mezőgazdasági kultúrákat egy ilyen eltúlzott méretű „bioerőmű”.
l Kicsit csodálkozom, hogy egy olyan, a környezet kímélete mellett elkötelezett és a jövő nemzedékek érdekéért küzdő közhivatalnok irodája előtt mint ön, több ezer köbcentis szolgálati luxusautók állnak...
– A biciklitárolót az udvarban helyeztük el... Én gyalog vagy tömegközlekedéssel járok, általában nem veszem igénybe a szolgálati autót. Idén terveztük ezeket a valóban nagy autókat szerényebb és takarékos hibridekre cserélni, de ez most elhalasztódott. Autókra egyébként nem azért van szükségünk, hogy azzal járkáljunk a munkahelyünkre, hanem, hogy eljussunk minden olyan helyszínre, ahonnan állampolgári panaszokat kapunk. Igaz, ezeknek az utaknak egy része is megoldható vasúton... Szóval, mi viszonylag keveset használjuk a hivatali autókat, de távol álljon tőlem a demagógia. Nyilván attól még lehet valaki kiváló vezető és hivatalnok, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a városon belül, még a rövidebb utakra is a szolgálati kocsijával vigyék.

Bóday Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!