– Nagyszabású, egész napos gyermek és családi program lesz november
23-án a Millenáris Teátrumában. Két Halász Judit-koncert lesz, 11
órától és 16 órától, közötte pedig kézműves foglalkozások és
énekverseny – mondta Bérczes Anna sajtóreferens.

20-áig várják a gyerekek Halász Judithoz és dalaihoz kötődő rajzait, amelyekből kiállítást szerveznek és díjazzák is az alkotókat. A megnyitó 23-án lesz, részt vesz rajta Halász Judit is. Az egész napos programról film készül, amelyben szerepelhetnek a gyerekek és családtagjaik. A rendezvényre 2-3 ezer érdeklődőt várnak.
– Sajnos a magyar televíziók feladták, hogy igazi gyerekprogramokat tűzzenek műsorra, és nem is nagyon készítenek ilyeneket – mondja Halász Judit, aki sok ezerszer állt már színpadra, énekelt gyerekeknek, felnőtteknek. – Az utóbbi években készült platina- és aranylemezes CD-im a szülőknek is szólnak. A november 23-i két, a Millenárison adott koncertemen velem együtt az ott levő gyerekeket is szeretnénk filmre venni, sőt, számítok a családok aktív részvételére. A film természetesen nem csak koncertfelvételből áll, rendezett elemek, klipszerű részek és animáció egészíti ki. Szeretném, ha azt is meg tudnánk mutatni, amit én látok a színpadról. A gyerekek kívánságlistát írhatnak, hogy milyen dalokat szeretnének hallani, elküldhetik a dalok ihlette rajzaikat is.
Halász Judit a ’70-es évek közepétől ad gyermekkoncerteket, a mai napig zsúfolt nézőtér előtt. Decemberben – ahogyan évek óta – minden vasárnap találkozhatunk vele pesten a Vígszínházban. 
 Krausz Viktória

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!