Akár fogyni, akár hízni szeretnénk, figyelnünk kell magunkra. Semmit
nem adnak ráfordítás nélkül, aki hízni akar, annak is oda kell
figyelnie.

A súlyfelesleg súlyos gond, nemcsak a ránk rakódott kilók, hanem a lelki teher miatt is. A változtatáshoz magunkra való összpontosításra, akaraterőre, türelemre, kitartásra van szükség. Becsapja magát az, aki elhiszi, hogy kizárólag kapszulákkal, gépek, műtétek segítségével változhat. A kezdeti nehézségek áthidalásában ugyan segítenek, de van valami plusz, ami csak tőlünk függ. A belső erőt, a hitet és legfőképpen az akaraterőt kell magunkban elő csalogatni.
A modern világ egyik legnagyobb problémája, hogy túlhajszoltak vagyunk, keveset mozgunk, és ehhez képest sok, ráadásul kalóriadús ételeket eszünk, több kalóriát viszünk be, mint amennyit felhasználunk. Ennek a következménye a lassan népbetegséggé váló elhízás. A betegség szó itt sajnos valóban helytálló, hiszen az elhízás sok baj okozója lehet, egyértelmű rizikófaktora a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek, sőt a daganatos betegségekre is hajlamosít.
Dr. Pados Gyula és dr. Audikovszky Mária: A Tudatos fogyás – Testsúlycsökkentés az orvos tanácsaival című könyve az „akciószerű” villámdiéták helyett életmódváltást ajánl. A hatékony, a hosszú távra szóló testsúlycsökkenés kulcsa életvitelünk, gondolkodásmódunk megváltoztatásában, újragondolásában rejlik. (Érdemes bepillantani a nagyon lelkesítő www.konnyenfogyok.hu weboldalra is.)
A fogyókúra megkezdésekor életmódunkban is gyökeres változtatásokat kell életbe léptetnünk. Ezek kiterjedhetnek a bevásárlásra – lista összeállítása, termékek címkéjének tanulmányozása –, a megfelelő nyersanyag kiválasztására – kevesebb energiát, zsiradékot és cukrot, több rostot tartalmazó ételek választása –, a folyadékfogyasztásra, az ételek elkészítési módjára, a táplálkozás beosztására, az étkezés körülményeire. Egy dolog biztos: a tudatos fogyás az agyban kezdődik.
Az elhízással foglalkozó orvos szerzőpáros évtizedek óta több tízezer túlsúlyos embernek segített a lefogyásban, majd testsúlya megtartásában. A könyvből nemcsak „csodadiétákat”, hanem számos, orvosilag is megalapozottat ismerhetünk meg, köztük az eredeti – kombinált rövid és hosszú távú – Pados-diétát, aminek alapján magunk is könnyen dönthetünk, hiszen a nagy kínálatból gondosabban, tudatosabban kell a tartós eredmény érdekében választani.
Aki evés közben minden idegszálával, érzékszervével arra figyel, ami a tányérján van, az ételre koncentrál, kevesebbel is beéri. Mindenki tudja, az evés magában is élvezet, de mint mindent, az élvezeteket is szeretjük halmozni. Aki újságolvasás vagy tévézés nélkül képtelen enni, annak az éhségérzetét szinte csak a gyomor telítettsége szabályozza. Így jóval több ételt – és kalóriát – vesz magához, mint amennyire valójában szüksége van. Ugyanígy jár, aki állandóan rohan, az ételt belapátolja, a falatot nem rágja meg jól és elégszer.

Az evés mint vigasz
Az elhízás okait sokszor egészen kicsi korban kell keresni. Ha az édesanya a baba minden szükségletére étellel válaszol, ez elősegítheti a későbbiekben azt, hogy a táplálkozás a vigasz szerepét töltse be. Szerencsére felnőttünk, nem etet minket már senki, a felelősséget magunknak kell vállalnunk, hiszen mi emeljük a szánkhoz a falatot. Elsősorban fel kell ismernünk az éhségjelzést, sőt különbséget kell tennünk fizikai és pszichikai éhség között. Ha a fizikai éhségérzet alapján eszünk és mindig azt, amit az étvágyunk diktál (akár csokit, lángost, kolbászt vagy sajtot), már jobban fogjuk érezni magunkat. Ha valamit nagyon tiltunk magunktól, hosszú távon nem vezet jóra.
Próbáljanak addig nem enni, míg éhségérzet nem jelentkezik! Figyeljék meg, milyen érzés! Figyeljék meg azokat az evési szokásait, melyek az évek során kialakultak! Az étellel és az evéssel való elfoglaltság ugyanis olyan érzelmekről, gondolatokról tereli el a kényszeres evő figyelmét, amelyeket túl veszélyesnek, vagy fájdalmasnak tart. Már a felismerés hatalmas örömet szerezhet, ha tudjuk, melyik az a helyzet, mikor jön az evésroham. Ha ezeket kiküszöböljük, az evés helyett más megoldást keresünk, máris lejjebb kúszik a mérleg nyelve!
 A Pados-diéta és mindenféle diéta alaptétele: „Az elhízás természetéből adódóan az elért testsúlycsökkenés nem marad fenn, ha visszatérünk korábbi étkezési szokásainkhoz”.
Köveskuti Tünde

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!