Közel 34 millió forintot osztott szét 18 vidéki és fővárosi civil
szervezet között a Vodafone Magyarország Alapítvány több mint
kilencszáz sérült gyermek sport és rekreációs terápiáját támogatva.

A támogatással az alapítvány célja a fiatalok állapotának fejlesztése, javítása, társadalmi beilleszkedésük elősegítése és életminőségük javítása. A segítségnek köszönhetően számos autista, gyengénlátó vagy vak, hallássérült, kerekes székes és Williams-szindrómás gyermek gyógyulása – vagy legalábbis állapotának javulása, közösséghez tartozás érzésének fokozódása –  valósulhat meg a különböző sport-terápiák segítségével.
A terápiák köre sokszínű, a lovas mellett úszás, tánc, falmászás, subaqualis torna és népi ritmusterápia is megtalálható. „Összesen 118 kérelem érkezett az alapítványhoz: ez a szám is mutatja, hogy óriási szükség van a vállalatok valódi segítségére, társadalmi felelősségvállalására” – mondta el Gothárdi Ibolya, az immár ötéves múltú Vodafone Magyarország Alapítvány elnöke. A szervezet megalakulása óta 196 program megvalósítását támogatta 575 millió forint értékben. Több sikeres program elindítása is az Alapítvány nevéhez fűződik, ezek közül a legutóbbi a Többet Érsz program, melynek négy nyertese 2008 októberében kezdte meg munkáját az általa választott civil szervezetnél.
-gm-

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!