Legyőzte a lengyel Wisla Plock együttesét, így a Bajnokok Ligájában
csoportharmadik, így átkerül a KEK nyolcaddöntőjébe a Pick Szeged férfi
kézilabdacsapata, miután tegnap 15-8-as félidő után 26-17-re legyőzte a
lengyel Wisla Plock együttesét.
A Szeged rossz előjelekkel készült a fontos összecsapásra, öt kulcsjátékosa sérülés miatt hiányzott. Ennek ellenére remekül alakult az első félidő, már negyedóra után 8-2 volt a hazaiak javára. A folytatásban sem kellett izgulni, csak egyetlen gond akadt: a biztos vezetés tudatában olykor kihagyott a koncentráció, és emiatt emberelőnyben több gólt kapott a Tisza-parti együttes – írta tudósításában az MTI. A második félidőben is a „közte tízet” ostromolta a Szeged, ezt elérni a 41. percben sikerült (19-9). A védekezés változatlanul szenzációs volt, a Plock 16 perc alatt csak egyszer tudott eredményes lenni. Az utolsó negyedórában – amikor már mindenki játéklehetőséget kapott – felváltva estek a gólok, a lényeg azonban nem változott: nyert, és csoportharmadikként a BL helyett a Kupagyőztesek Európa Kupájában, a nyolcaddöntőben folytathatja a Szeged. A Tisza-partiak az utolsó fordulóban, szombaton Zágrábban, a horvát rivális otthonában lépnek pályára úgy, hogy a fontos kérdések már eldőltek. A másik magyar érdekeltségű csoportban ma rangadó vár az MKB Veszprémre a német Flensburg-Handewittnél. Csapatunk – akárcsak a házigazda – eddigi négy meccsén 6 pontot gyűjtött, s ha nyerni tud idegenben, biztos csoportelsőként lép a legjobb 16 közé. Ha kikap, az izlandi Haukar elleni, jövő heti itthoni összecsapáson dől el a továbbjutás. A négyesből az első két helyezett kerül be a Bajnokok Ligája középdöntőjébe, a harmadikok átsoroltatnak a KEK mezőnyébe.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!