Kommentár

Amikor elnökjelölti tévévitáik egyikén valaki feltette nekik a kérdést, lennének-e  a párt jelöltpárosa  (Clinton–Obama vagy Obama–Clinton, a lelkes demokratának egyre ment), a két politikus  mosolygott és kitérő választ adott. Aztán Obama nyerte a vetélkedőjüket és rögvest megindult a Clinton-tábor lobbizása Hillary alelnökjelöltségéért. A győztes azonban ezt elhárította, vélhetően abból a megfontolásból, hogy ekként  mintegy maga értékelné le megválasztása sikerét. Most viszont, már megválasztott elnökként, Obama felajánlotta kormánya legtekintélyesebb posztját korábbi vetélytársának, aki a szombati New York Times tudtával el is fogadja a külügyminiszterséget. Már csak a bejelentés van hátra, de azt az amerikai sajtó okkal veszi biztosra, hiszen egetverő botrány lenne – a kölcsönösen  megerősítő, s még inkább az elmaradt cáfoló kiszivárogtatások nyomán – a nagy alku meghiúsulása.
Hillary felkérése, amitől különben tekintélyes elemzők óva intették a jövendő elnököt, sok mindenről árulkodik. Mindenekelőtt Obama egészséges önbizalmáról, avagy kisebbségi komplexuma hiányáról. Továbbá arról, hogy komolyan veszi nagy Illinois állambeli elődje, Lincoln bölcsességét, aki szintén legfőbb riválisait vette be kabinetjébe, mit  sem törődve némelyiküknek a kampány során elhangzott otromba személyeskedésével. De elárulja ez  és Obama többi kulcskinevezése is, hogy a szenátus balszéléről jött elnök centrista demokrata politikát készül folytatni, s elsősorban a hozzáértést díjazza. S kész kockázatot is vállalni, hiszen az meg washingtoni bölcsesség, hogy senkit se nevezz ki, akit aztán „nem tudsz kirúgni” (legutóbb így járt Bush is Colin Powell külügyminiszterrel, aki a Fehér Ház szerencséjére maga távozott).
Márpedig Hillary szenátorként – mindkét párti vélemények szerint – nagy hozzáértésről tett tanúbizonyságot. Testületi előmenetelét viszont gátolja a szenátus szenioritási rendszere: még sokáig nincs esélye bizottsági elnökségre, még kevésbé (bármily furcsa) demokrata vezérségre, s nyilván ezért is lát több fantáziát  a State Department élén. Ahol is egy Clinton (a háttérben exelnök férjével) egyszeriben jóval súlyosabb személyiség lesz a nemzetközi politikában, mint bárki rebesgetett esélyes. Washingtoni bennfentesek szerint a szintén külpolitikai tekintély Biden alelnök sem fog megorrolni, mivel szoros kapcsolatot ápol Hillaryval és Billel.
S ha meggondoljuk, hogy világszerte „vágják a cérnát” Bush elnökségének lejártáig, az Obama által kilátásba helyezett „új Amerika” igazán nagy formátumú külügyminiszterrel kezdhet hozzá megtépázott imázsa helyreállításához. Ha ez a „páratlan páros” képes lesz szoros együttműködésre is, s a külvilág legravaszabbjai sem képesek éket verni elnök és külügyminisztere közé (ahogy nem sikerült például idősebb Bush és Baker esetében sem), vagyis Hillary partnerei tudhatják, hogy Barack mindenben mögötte áll, akkor a nyolc szűk esztendő után az amerikai diplomácia új aranykora következhet. A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!