A Magyar Gárda nemrégiben iskolás gyerekeket is avatott. Van olyan
történész, aki szerint jogos az aggodalom, mert a gárda és a náci
Németországban működött Hitlerjugend között komoly párhuzamokat lehet
találni.
Az elbizakodott Vona Gábor azt hangoztatta, hogy a nemzet templomából, vagyis a parlamentből korbáccsal fogják kikergetni a kufárokat. Emelkedett szónoklatát azzal fejezte be, hogy „eljön még a mi időnk”. Szavait inkább fenyegetésnek, mint figyelmeztetésnek szánta.
Ami a hírhedt Magyar Gárda körül zajlik, az szégyene a magyar jogrendszernek. Ha ilyen ütemben fejlődik és gyűjti erejét ez az egyenruhás félkatonai szervezet, akkor hamarosan egy fasiszta rohamcsapat szerepét fogja betölteni. Úgy tűnik, a bíróság komolyan veszi azt a megtévesztő bohózatot, amely az egyesületre és a mozgalomra vonatkozik. Mindegy, milyen nevek mögé bújnak, a lényeg ugyanaz: létezésük és működésük egyértelműen ellentétes az 1947. évi párizsi békeszerződés Magyarországra vonatkozó rendelkezéseivel.
A gárda bírósági betiltása körüli szándékos huzavona joggyakorlatunk bűne. Olyan ez, mint amikor az igazságról ellopják az „i” betűt. Sajnálatos, hogy a kormány, a rendvédelmi szervek, az ügyészségek és a bíróságok feltűnően elnézőek és langyosak a gombamód szaporodó szélsőséges megnyilvánulások kezelésében. Ez biztatást és bátorítást jelent a további nemkívánatos és veszélyes akciókhoz.Nemes József, Orosháza
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!