Amikor az ember megnézi a TV2-n a Megasztár adását, megérti, hogy
mennyire lehet elrontani egy fiatal, néha tehetséges gyereket azzal,
hogy ilyen korán bekerül egy adásba, aminek címe Megasztár. Sajnos, a
kezdő, még beszélni sem tudó fiatal „énekes” tényleg elhiszi saját
magáról, hogy megasztár. Mert a „szakmai zsűri véleménye”, hogy
fantasztikusan énekeltél, hogy a ruhád fantasztikus, fantasztikusan
mozogtál. A bulvársajtó meg már másnap leírja róla, hogy ő egy igazi
tehetség. Sőt, mindent megtudunk a gyerkőcről, még azt is, hogy nálunk
azért nem lehet valaki megasztár, mert nem Magyarországon született.


Így történt ez most is, amikor a „szakmai” zsűri Bencsik Tamarát mentette meg Nguyen Thanh Hiennel szemben. A Blikk leírta, hogy Hien, a vietnami kislány, „fekete hangú(?)”. Meg azt is, hogy Friderikusz Sándor annyira sérelmezte, hogy a kis vietnami pártfogoltjának kellett távoznia, hogy a Hiennek szóló búcsúdal alatt „lement a lány rajongóihoz, hogy egy kétségbeesetten zokogó (?) kisfiút istápoljon”. Friderikusz még megmondta Hien szüleinek, hogy azért esett ki a lányuk, mert nem magyar.
Ez tényleg fantasztikus. Mert maga Friderikusz mondta. És nagyon sajnálatos. Mert Friderikusz annyit ért az énekléshez, mint én a versíráshoz. Magyarországon voltak valamikor zongora-, hegedű-, gordonka- és karmesterversenyek, ahol nem számított, hogy ki milyen származású. Az volt a fontos, hogy van-e tehetsége, vagy nincs. Persze ezeket a dolgokat nem egy Friderikusz „szakmabeli”, vagy Mester Tamás „szakértő” döntötték el, hanem profikból álló zsűri, amelyben világhírű magyar és külföldi zenészek foglaltak helyet. Ma más a helyzet, mert nem a tehetség számít, hanem a rengeteg pénz, ami ilyenkor teletömi a kereskedelmi tévék pénztárát, mert: „a nézők szavazata dönt”. Tessenek beküldeni egy SMS-en a megasztárjelölt nevét. És rengetegen küldik. De nem gondolnak arra, hogy az egész egy blöff. Az SMS ára majdnem 300 forint, és küldhetek, vagy nem, Friderikusz fogja megmondani, hogy egy külföldön született gyerek, aki hazánkban él, csak azért nem tud győztes lenni, mert nem magyar! Itt tartunk ma ezekkel a tehetségekkel.
Eszembe jutott Ruzsa Magdolna énekesnő, aki szintén nem Magyarországon született, szerb állampolgár volt, de a tehetségén ez nem változtatott. Így felmerül a kérdés: ki fog nyerni a jövő szombaton? Remélem, hogy nem egy banánköztársasági, Friderikusz úr! 
László Szabolcs, Veszprém

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!