De azt meghergelni nem szabad, mert akkor szaporodik. Egy jó hét óta a
kormány – Gyurcsány Ferencen keresztül – tökéletes kommunikációt
gyakorol a gazdasági válsággal kapcsolatban. Van, aki ezt baloldali
létére sem érzékeli megfelelően, de van, aki igen, és nyilatkozik is
róla. Sőt, tevékenykedik a nyilvánosságra hozásban is.
Bizonyíték erre, hogy a VH-ban – november 2-án – közöltek egy írásomat, amely hasonlóan
ezzel foglalkozik. Ugyanakkor B. M. Ercsi aláírással egy honfitárs – valószínűleg férfi(?) – szintén ezzel foglalkozva, egy ugyanolyan alaptézist írt, mint én: „A mai válságos helyzetben össze kell fogni mindenkinek, pártállástól függetlenül.” Utána nyolc pontban foglalkozott azzal, amit Gyurcsány Ferenc szerint mint „...az együttműködés parancsát” kell tekinteni. Ezt több gazdasági vezető szakember elismeri, és valóban pártállástól függetlenül.
Ezzel összefüggésben szeretnék valamit közölni. Jóllehet, nem vagyok semmilyen pártnak tagja, de baloldaliságomtól függetlenül, igazat adok Orbán Viktornak abban, amit október 8-án, a MGYOSZ rendezvényén mondott: „...elegyíteni kellene nálunk is a demokrácia és a diktatúra elemeit.” Igaz, hogy röviddel azelőtt Amerikában egészen másképp nyilatkozott, de azzal most ne foglalkozzunk. Mert ezt a nagyon lényeges társadalmi befolyásolást már a rendszerváltáskor, azonnal kezdeményezni kellett volna, mert ma már ez sokkal nehezebb lesz. Azt hiszem, lehet reménykedni abban, hogy társadalmunk ezt elfogadja, mert a sok társadalmi abszurdum, a csőcselék magatartása nehezen elviselhető, és a jelenlegi, túl liberális demokratikus rendszer tehetetlennek.
Id. Terjék Gyula Gáspár, Kiskunfélegyháza
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!