A budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott alkotásokat
– 53 festmény, 20 rajz, 36 sokszorosított grafika és 10 kisbronz –
mutat be a Hamburgi Bucerius Kunst Forum most nyílt tárlatán.

A közel 120 művet felvonultató „Ugrás a világba – Az európai manierizmus művészete” kiállítás egészen január közepéig látható. A mostani „exporttárlattal” a Szépművészeti egyszerre két önálló kiállítással is jelen van külföldön:  a múzeum grafikai gyűjteményéből válogatott anyag a párizsi Louvre-ban vendég. Egyébként a magyar és német kapcsolat évekre nyúlik visz-
sza: a 2006 elején Németországban, majd Budapesten látható El Greco, Velazquez, Goya című, több mint 200 ezer látogatót vonzó tárlat is együttműködésükként jött létre. A mostani kiállítás ötlete a hamburgi múzeum részéről vetődött fel: a német partner még a spanyol kiállítás idején jelezte, hogy szívesen otthont adna egy, kizárólag a Szépművészeti Múzeum gazdag manierista anyagából válogatott kiállításnak. A hamburgiak a korszak szinte valamennyi vezető mesterét – Bronzino, Tintoretto, El Greco, Jan Brueghel –, műveit és stílusáramlatát megismerhetik. Érdekesség, hogy néhány művet ez alkalomra restaurálva láthatnak, s olyan képekkel is találkozhatnak, amelyeknek alkotóit a közelmúltban azonosították.
(gm)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!