Felfrissült a Peugeot legkisebb modellje, a 107. A 69 százalékban nők
által vásárolt járgány mutatósabb, praktikusabb lett, mint korábban. A
másik kis francia, a kívül-belül felújított Citroën C1 kisautó
takarékosságban is fejlődött. 2009-re új arccal készül a Peugeot 107.
Ennek leglátványosabb eleme az új lökhárító.

A Peugeot-márkajeggyé vált hatalmas „száj” még hangsúlyosabbá vált azáltal, hogy alulra került a rendszám. A lökhárító új védőlécét hangsúlyozó széles krómcsík ugyanakkor kifinomultságot kölcsönöz az autónak. Eddig egyébként 322 ezer 107 kelt el, ám az eladások várhatóan tovább emelkednek majd a környezetbarát autózás térhódításával. Új dísztárcsák és két új karosszériaszín (narancs és kék) bővíti a kis francia kínálatát. Az utastérben elsősorban az új kárpitszíneken érhető tetten a változás, míg a klíma-, illetve a szellőzőrendszer kezelő egysége narancsszínű hátsó megvilágítást kapott, és grafikája még modernebb lett. Ezentúl egy igazán prémiumkivitelű változat is rendelhető, amelyben Alcantara kárpitot találunk, mialatt a kormánykerék és a váltógomb bőrborítást kap. Kényelem és praktikum tekintetében is fejlődött a 107, a jobb szigeteléseknek köszönhetően csökkent a zajszint. A kalaptartó új kialakítása pedig könnyebb hozzáférést enged a csomagtérhez, és jobban kihasználható a küszöb és a hátsó üléstámla közötti hely.
B.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!