Miközben a General Motors a kormányzat segítségben reménykedik a cég
megmentése érdekében, egyes szakértők szerint előnyösebb lenne, ha
inkább csődöt jelentene – írja a New York Times. „Hadd döntsenek a
piaci játékszabályok” – tanácsolja a Dartmouth-i Tuck School of
Business dékán helyettese.
Matthew J. Slaughter szerint a lényeg, hogy a dolgozó és az érintett társadalmi csoportok megfelelő védelmet kapjanak a csődeljárás esetén. Hasonló véleményen van a Pershing Square Capital elemzője is, aki egy a PBS-nek adott interjúban kijelentette: nem az a megoldás, hogy további kölcsönöket adnak a GM-nek, amiből folytathatná környezetpusztító benzinfaló szörnyetegeinek veszteséges gyártását. Egyébként a General Motors bejelentette, hogy a hozzá tartozó márkák több modelljének bemutatója tovább csúszik. A késés oka az egyre magasabb fejlesztési költségek mellett a konszern súlyos tőkehiánya, amit a Saab mellett a Cadillac, a Buick és a Chevrolet márkák egyes modelljei is megsínylenek. A 9-5-ös és az új 9-4X mellett ugyanis a Cadillac CTS Coupe, a Buick LaCrosse és a Chevrolet Cruze bemutatása is csúszik. Ez utóbbinak a Chevrolet Volttal együtt ugyanakkor védett státust adott a cég, tehát bármi történjék is, 2010-nél tovább nem tolódhat azok bemutatása. A döntés a fent említett modellek premierjét 2009-ről 2010-re tolja el.
A gyártók között a Land Rover/Jaguar, a GM és a Honda bukta a legnagyobbat, míg a Fiat, a Renault és a Daimler a piaci átlagnál kisebb csökkenést produkált a gazdasági világválság kirobbanása óta. A Fiat-csoport fő márkája kelendőbbnek bizonyult, a Lanciák és főleg az Alfa Romeók eladásai viszont nagyot estek; a Renault-csoportban a 12 százalékkal megugró Dacia-értékesítések; a Daimler-csoportban pedig a hasonló növekedést felmutató Smart-eladások tartották a lelket. A BMW – alapvetően a Miniknek köszönhetően – kismértékben növelte eladásait, a Nissan és a Mazda pedig nagyot lépett előre.
B.P
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!