Bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 16-os középdöntőjébe az MKB
Veszprém, miután az utolsó csoportmérkőzésén 16-12-es félidő után
34-25-re legyőzte a vendég izlandi Haukar Hafnarfjördurt. Az F csoport,
6. (utolsó) fordulóban a magyar bajnoknak pontot kellett szereznie
riválisa ellen, máskülönben, csoportharmadikként – a Szegedhez
hasonlóan – átkerült volna a KEK nyolcaddöntőjébe. Ám maradhatott a
BL-ben…
Rövid ideig kis különbséggel vezettek a hazaiak, de jól tartotta magát az izlandi együttes, amely negyedóra után egyenlített is (7-7). Időkérést követően sorozatban háromszor talált be a Veszprém, majd ezt az előnyét a szünetig tovább hizlalta. A folytatásban sem volt gond, biztosan vezetett a magyar alakulat, a 47. percben már 26-19 volt az állás – főleg az elnyűhetetlen Carlos Perez (képünkön) szállította a gólokat. A végjátékban már a közönség maximális kiszolgálásával törődött a Veszprém, amely a német Flensburggal együtt jutott be a 16-os középdöntőbe, és vitte magával az egymás elleni két eredményt (Veszprém-Flensburg 29-28, Flensburg-Veszprém 32-29). A középdöntő sorsolását kedden rendezik Bécsben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!