A VH szerint az Év legjobbjai:

November végén már igazán nem lehet elsietni az évi leltárkészítést, mert ugyan december elején-közepén a női kézisek Európa-bajnoksága és az úszók rövidpályás kontinensviadala még hátravan 2008 sportos csúcsprogramjából, a lényegen azonban túljutottunk. Lezajlott az esztendő legfőbb eseménye, a pekingi olimpia, volt időnk megemészteni az augusztusban történteket, számot vethettünk, mérleget vonhattunk, s most önök elé tárjuk, kedves olvasó, kik diadalmaskodtak a Vasárnapi Hírek házi voksolásán.

Előrebocsáthatnánk éppenséggel, hogy hatalmas volt az egység, vita nélkül valamennyien minden névben egyetértettünk, csakhogy ez nem fedné a valóságot! Mert bizony akadt disputa, már rögtön az első győztes megtalálásánál. Tudniillik az alma-körte össze(nem)hasonlíthatóságának dilemmája hamar előkerült. Hogy tudniillik mi ér többet: három olimpiai ezüst-, avagy egyetlen ötkarikás aranyérem? Konkrétan pedig azzal szembesültünk, hogy bizony rettentő mód nehéz rangsort állítani az úszásban a kínai fővárosban háromszor is a dobogó második fokára felálló Cseh László és a kenusok 1000 méteres döntőjében mindenkit maga mögé utasító Vajda Attila között. Hogy mindketten teljesen jogosan lehettek volna VH-elsők az Év legjobb férfi sportolója kategóriában, nem kétséges, csakhogy túl egyszerű, no és túlságosan is könnyű lett volna – miként a többi választási kategóriában is, és nyilvánvalóan sokaknak rokonszenves módon – holtversenyt hirdetnünk kiválóságaink esetében... Találnunk kellett tehát olyan szemponto(ka)t, amely(ek) alapján mégiscsak eldönthetővé vált a sorrend. Az nem jelentett valódi segítséget, hogy egyéb világversenyeket vegyünk alapul, már csak azért sem, mert sem egy Eb, sem egy vb nem vethető össze egy olimpiával, amely páratlan csúcsviadala a földgolyó legkiválóbb sportembereinek, a négyévenkénti egyedi megméretése egy-egy sportág klasszisainak. Amely felülüt minden más sporteseményt. Meg aztán speciel Cseh is és Vajda is territóriuma legjobbja Európában, tehát a „segédpontok” gyűjtéséhez eleve alkalmatlannak bizonyult volna egyéb nemzetközi diadalokat figyelembe venni. Vagyis maradtunk Pekingnél. 
Végül is mondhatni apróság döntött: míg Cseh Lacit mind a három számában – 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes – egyetlen valaki, kizárólag a „Földönkívüli”, a Pekingben különleges világcsúcsot és Guinness-rekordot érően nyolcszoros (!) olimpiai bajnokká avanzsáló amerikai Michael Phelps tudta megelőzni, addig az egy kilométeres távon világverő Vajda a folytatást, az 500 méteres viadalt bizony „ellazsálta”, de legalább is ott már nem törte össze magát olyannyira, hogy ismét nyerjen, márpedig egy kilencedik helyezés akármennyire is megbocsátható egy olimpiai elsőség tükrében, a VH-választásnál bizony perdöntőnek bizonyult és a „visszafogottság” nálunk csak második helyet eredményezett számára.
A nőknél már egyértelműbbre sikeredett a voksolás, noha a „kínálat” a gyengébb nemnél kevésbé volt oly erős, mint az uraknál, tudniillik a magyar hölgyek körében nem akadt idén egyéni ötkarikás aranyérmes. Mindazonáltal a kajakkirálynő, Kovács Katalin a szólóban bekövetkezett csalódás után, merthogy ott csak a második lett, kettesben az ő és persze mindannyiunk nagy örömére vigasztalódni tudott: Janics Natasával párban ugyanis már mindenkit megvertek 500 méteren a Sunyi pálya versenyvizén, s a célba hatalmas előnnyel beérkezve érdemelték ki az olimpiai bajnoki címet a K2-eseknél, megőrizve egyszersmind a 2004-ben, Athénban kiharcolt elsőségüket. A „majdnem dupla” nálunk is „aranyat” ért, bár azoknak is bőven volt alapjuk saját jelöltjük mellett érvelni, akik afféle életműdíjjal jutalmazták volna Nébald-Mincza Ildikót, mivelhogy a nagyszerű párbajtőröző az egyéniben – 30 fölötti érett nőként, anyaként, karrierje búcsúversenyén – alig maradt le a döntőről, s így az arany megszerzésének lehetőségéről, viszont a bronzcsatában bravúros vívással érdemelte ki az olimpiai harmadik helyezést.
A legnagyobb egyértelműséggel, ha úgy tetszik: százszázalékos egyetértéssel lett nálunk az Év csapata a férfi vízilabda-válogatott, amely Pekingben páratlan bravúrral rukkolt ki: a Kemény Dénes irányította társaság vagány magabiztossággal, megtorpanás nélkül játszva végig az ötkarikás tornát a legnagyobb természetességgel lett olimpiai bajnok. Még pontosabban: a Kemény-legénység 2000 és 2004 után megszakítás nélkül harmadik alkalommal hódította el az ötkarikás elsőséget, tegyük gyorsan hozzá: a megszokottnál gyengébb össz-magyar olimpiai szereplést az utolsó napon elfogadhatóbbá, már-már széppé varázsolva. Ha férfi pólósaink nem nyernek, alighanem egyértelmű kudarcként éltük volna meg a 2008-as nyári játékokat, a maguk három magyar első helyével… Ám szerencsére nyertek, mégpedig a leghagyományosabb magyar sikerágazatban, így a VH-nál Benedek Tibi és társai alkotják az esztendő legjobb csapatát.
Amint ahhoz sem férhet csöppnyi kétség sem, hogy a szövetségi kapitányok rangsorában toronymagasan első Kemény Dénes, a mesterhármas „önismétlő” kovácsa, akinek irányításával a honi válogatott pólós társulat 1997 óta folyamatosan szállítja a sikereket, és aki még nem döntött, hogy folytatja-e, de hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy maradása esetén szinte már most a miénk a 2012-es, londoni – megszakítás nélkül negyedik – olimpiai pólóarany is…
Ahogyan bízhatunk Cseh Laci – és a többi, szintén a Kőbánya SC-ben pallérozódó úszókiválóság – mesterében, Turi Györgyben is. A trénerek közül őt ítéltük 2008 legjobbjának, s az ő esetében is hajlunk rá, hogy úgy véljük: négy esztendő múlva e kategóriában újfent vele kezdődik majd az érdemlista a magyar sikeredzők névsorolvasásakor.                                                                                   (Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!