A megszakadt világgazdasági növekedés, az ezzel járó keresletcsökkenés, valamint a spekulációs tőke kivonása együttesen okozza a folyékony arany árának páratlan zuhanását – mondja a világgazdaság tudós kutatója, aki szerint hazánknak az az érdeke, hogy minél tovább tartson az olcsó olaj korszaka. Az olcsóbb üzemanyag egyik hatása az lehet, hogy a tél múltával ismét többen használják magánautójukat, s kevesebben utaznak például a távolsági buszjáratokon.
Mi is történt azóta? Egyrészt végeszakadt a nagy világgazdasági növekedésnek. Az USA és Nyugat-Európa legfontosabb gazdaságai recesszióban vannak, a kínai gazdaság növekedése is lassul, nyilvánvalóan őket is érinti a válság. Ezzel összefüggésben a kereslet látványosan, drasztikusan csökkent az olaj iránt. És harmadrészt – ilyen körülmények között természetes – kivonták a pénzüket a spekulánsok az olajpiacról, hisz’ onnan már nem remélhetnek hasznot. Kipukkadt tehát az olajárbuborék. Épp most éljük azt az időszakot, amikor még a túlkínálat miatt is túlkorrigál a piac és a nemrég még reálisnak vélt hordónkénti 65 dollár alatt van, most épp 50 dollár az olaj átlagára. Sőt, mehet még mélyebbre is – de csak egy ideig. Azt, hogy ez a folyamat meddig tart, mikor fordul ismét növekedésbe a csökkenő trend, s mikorra áll majd be a reális ár, rendkívül nehéz megjósolni. Régóta készítek előrejelzéseket és folyamatosan olvasom a nagy prognóziskészítő cégek előrejelzéseit is, ám nyáron azt lehetett megállapítani, hogy még a legnagyobbak sem találták el soha pontosan azt: mennyi is lesz a kőolaj ára. A további csökkenésnek azonban vagy egy alsó „abszolút” korlátja. Ez pedig az egyre emelkedő – most a helyi különbségeket is figyelembe véve hordónként talán 20-30 dollár körüli – kitermelési költségeké. Ha ez alá süllyed az olajár, akkor már nem éri meg kitermelni, és sokan abba is hagyják. Ebben az esetben a világpiacon kőolajhiány keletkezik és akkor biztosan ismét nőni kezd megint az olaj ára; azt hiszem, hosszú távon a mostaninál sokkal mélyebben már nem maradhat.
Magyarországnak ez a helyzet rövid távon kedvező: a tavalyinál sokkal olcsóbban tudunk néhány havi tartalékot képezni – sajnos akkora tárolókapacitása nincs hazánknak, hogy spekulációs céllal akár évekre is „be tudjon spájzolni” –, s emellett javítja az egyébként romló cserearányokat és a külkereskedelmi mérlegünket. A jelenlegi alacsony olajár direkt hatása, hogy olcsóbbá válik az üzemanyag és minden szállítás. Ez pedig közvetetten szinte az egész gazdaságra – a termékek fogyasztói árára, de remélhetően még a lakossági gázéra és a villamosenergiáé-ra is – kihat, azaz fontos antiinflációs
tényező. Ám tudomásul kell venni: országunk erősen kitett a világpiac minden változásának. Így mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minél tovább tartson az időszak, amíg ilyen olcsó a kőolaj, mert azután visszatér majd az ára a reális értékre – amely a mainál bizonyosan magasabb lesz.
A Kapos Volán a vasútvonalakkal viszonylag gyengén ellátott Somogy megye tömegközlekedésének záloga: 96 helyközi és 12 távolsági vonalon, 1700 kilométeres távon járnak a műszaki szempontból biztonságos halványzöld autóbuszok – Ikarusok, Nabik, Rábák, Kraftex-Credok, csupa magyar gyártmányú jármű, a cég 225 autóbusza közül a legkorszerűbbek Euro-4-es besorolásúak környezetvédelmi szempontból, ami azt jelenti, hogy a dízelolaj üzemanyagot annyira jól égetik el a motorok, hogy nagyon-nagyon kevés már a káros-anyag-kibocsátásuk. Gál Zoltán gazdasági vezérigazgató-helyettes szerint az üzemanyagár-csökkenésnek kétféle hatása van a 400 gépkocsivezetőt foglalkoztató vállalatra. Egyrészt az esztendő közepén – különösen az idegenforgalmi szezonban – az egekbe szaladt magas árakat a jelenlegiek most éppen kiegyensúlyozzák, másrészt viszont az utaslétszám növekedését akadályozzák. Ugyanis az emberek újra elkezdték elővenni az autóikat! Mint fogalmazott: most a magánautózás kisebb negatív hatással jár persze, hiszen már leesett az első hó, jön a tél – így azért a megye személygépkocsi- vagy/és motorkerékpár- tulajdonos lakosságának a nagyobbik fele azért már mégiscsak elrakta járművét télire… Tavaly összesen 18 millió utast szállítottak, ennyi volt a bérletes, jegyes fel-és leszálló helyi és helyközi, távolsági közlekedő. Gál amondó: amennyiben az üzemárak csökkenése folytatódik, vagy ezen a szinten beáll a jelenlegi globális gazdasági receszsziós helyzetben, feltételezhető, hogy az „individualista magyarok” tavaszszal a tavalyinál nagyobb arányban voksolnak majd saját járművükre – a menetrendhez alkalmazkodást követelő tömegközlekedés helyett…
Megkérdeztük a MÁV Zrt.-t is erről. A MÁV Zrt., mint a legnagyobb állami cég sajtóreferensétől, Csohány Domitillától azt a választ kaptuk, miszerint dízelolajvásárlásuk közbeszerzési eljárás keretén belül történik; az olajár a vasúttársaságnál a MOL által meghatározott árhoz van kötve, amely ezáltal a világpiaci olajárhoz igazodik. Jelen esetben tehát az árcsökkenés a MÁV Zrt. számára akár megtakarítást is eredményezhetne. Azért nem beszélhetünk mégsem konkrét megtakarításokról, mert az árakat egész évre vonatkoztatva kell figyelembe venni, és ha az egész évet nézzük, a piaci ár a tervár felett volt.
Ami pedig a „mezei autóst” illeti, az is szépen spórolt, legalább is a korábbi magas árakhoz képest: míg egy átlagos 1400 köbcentis, injektoros autó tankját ólommentes 95-ös oktánszámú benzinnel a nyáron akár 15 ezer forintért lehetett telitölteni, most ez megtehető 11-12 ezerért is, üzemanyagtöltő állomás, cég függvényében. Így – most éppen – talán nem kell annyira sóhajtoznunk …
(gündisch-vasvári)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!