Mintegy harminc szakszervezet vett részt azon a demonstráción, amelyet szombaton tartottak a kormány közszférát érintő, tervezett megszorító intézkedései ellen Budapesten: a résztvevők öt helyszínen gyülekeztek délelőtt, s mindannyian a Kossuth térre vonultak.

A tüntetésen több ezren – a szervezők szerint 20 ezren – vettek részt. Az egyik érdekvédő a jól működő közszolgálat fontosságát hangsúlyozta, s hosszú távon is kiszámítható oktatáspolitikát követelt. A szakszervezeti követeléseket a kormány megérti – így a lapunkhoz eljuttatott közlemény –, s hétfőn kormányjavaslat várható az alacsony fizetésűek teljes kompenzációjára.

A közszolgálatban dolgozók életminőségét rontó, megélhetési feltételeit veszélyeztető állami-kormányzati intézkedéstervezetek elleni petíciót adott át egy 23 fős szakszervezeti delegáció a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának szombaton Budapesten.
„Elfogadhatatlan, hogy elvegyék a 13. havi illetményünket, amely nem jutalom, nem prémium, hanem a törvények rendelkezései szerint a közszolgálati bérrendszerek, a munkavállalók éves keresetének szerves része” – tartalmazza a kormánynak címzett petíció. A dokumentum hangsúlyozza, hogy ma már lehetetlen, hogy újabb elbocsátások legyenek a közszférában, mert az elmúlt két évben 80 ezret meghaladó számú munkavállalót bocsátottak el, és több mint 120 ezer álláshely szűnt meg. A demonstráció résztvevői határozottan tiltakoznak a közszolgálatban dolgozók életminőségét rontó, megélhetési feltételeit veszélyeztető állami-kormányzati intézkedéstervezetek ellen.
A Kormányszóvivői Iroda lapunkhoz eljuttatott közleményében tudatta: a kormány ismeri és megérti a közszférában dolgozó szakszervezetek követeléseit, s kész közülük minden olyat teljesíteni, amely az Országgyűlés által kedden elfogadott költségvetési keretszámok határán belül marad. A hetek óta tartó tárgyalások következő, hétfői fordulóján a kormány javaslatot tesz az alacsony fizetésűek teljes kompenzációjára, s a kabinet kész további garanciákat vállalni a közalkalmazottak, köztisztviselők, fegyveres és rendvédelmi dolgozók munkahelyének megőrzése érdekében.
A rendvédelmi dolgozók többsége egyenruhában sorakozott fel, a havas eső ellenére több ezren nem sokkal 11 óra után indultak innen útnak a Kossuth térre. Közülük sokan transzparenseket és zászlókat hoztak magukkal. A szakszervezetek zászlajain kívül a legtöbb saját feliratú transzparenst a tűzoltók hozták magukkal, ezeken többek között az volt olvasható: „Feri ne játssz a tűzzel”, „Olts Te tüzet ennyiért”. Volt olyan transzparens is, amelyen az volt olvasható: „Hazámat szolgálom, és Ti?”. A többi résztvevő az önkormányzati, az oktatási és az egészségügyi minisztérium, valamint az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének székháza előtt gyülekezett. A Kossuth téren ismertették petíciójukat, majd átadták a kormány képviselőjének. Ezt követően csoportokban négy minisztériumhoz vonultak, hogy átnyújtsák a petíciót a tárcák képviselőinek is. Amint korábban a 23 ágazati szakszervezetet tömörítő Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság megfogalmazta: az ellen tiltakoznak, hogy a 2009-es költségvetésben megvonnák a közszolgálati dolgozóktól a 13. havi illetményt. Azt követelik, hogy legalább 4 százalékkal növeljék a közalkalmazottak és köztisztviselők bértáblájának tételeit. Ha a kormány követeléseiknek nem tesz eleget, január 12-én sztrájkba kezd a bizottság.
Ugyancsak tüntetés volt szombaton az oktatási tárca épülete előtt: több ezer pedagógus, oktatásban dolgozó tiltakozott a kormány közszférát érintő megszorító intézkedései és az oktatás területén tervezett jövő évi forráskivonás ellen szombaton. A demonstrálók petícióit Szüdi János, az oktatási tárca közoktatási szakállamtitkára vette át. A Pedagógusok Szakszervezete és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet közös petíciójában kiszámítható és garanciákat tartalmazó, hosszú távú oktatáspolitikai programot követelt. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondta: elég volt, elfogyott a türelmük, a megértésük. Hozzátette: nem kívánnak több áldozatot hozni mások helyett. Nincs erős Magyarország jól működő közszolgálat, jól működő óvodák, iskolák nélkül, alulfizetett és agyonterhelt pedagógusokkal – mondta. Az érdekvédő utalva arra, hogy 1825-ben az ország leggazdagabb ember, Széchenyi István egyéves jövedelmét ajánlotta az MTA megalapítására azt mondta, most, hogy Magyarország ismét bajban van, az ország egyik leggazdagabb embere a 13. havi illetmény elvonását, és a közszolgálatban dolgozók egy részének elbocsátását ajánlja. A tömeg válaszul azt skandálta: „Nem hagyjuk, nem hagyjuk!”
Az oktatási tárca előtti demonstráción
a szervezők becslése szerint mintegy 6 ezren vettek részt. A tüntetők csaknem teljes hosszában sűrűn megtöltötték a Szalay utcát. Délután még egy demonstrációra készültek az oktatási tárca épülete előtt, az egységes közszolgálati tüntetés után a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vonult a minisztériumhoz. A PDSZ szintén petíciót adott át az oktatási tárca képviselőjének, amelyben tiltakoznak a közszférát és az oktatási ágazatot érintő megszorítások ellen. A tüntetők Hiller István szakminiszter lemondását követelték. A közszféra szakszervezetei által szervezett budapesti tüntetések a kora délutáni órákban békésen, rendkívüli esemény nélkül értek véget.MTI

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!