A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöksége azt javasolja a párt parlamenti
képviselőinek, hogy szavazáskor semmilyen módosítást ne támogassanak az
oktatásügyi törvényben, a földrajzi megnevezések kisebbségi nyelvű
használatára vonatkozó beterjesztést se – jelentette ki Ján Slota, az
SNS elnöke a párt vezetőségi ülése után szombaton Aranyosmaróton (Zlaté
Moravce).

A nemzeti párt elnöksége ugyanakkor támogatásáról biztosította Ján Mikolaj oktatásügyi minisztert, aki az oktatásügyi törvény módosítását határozottan elutasítja. Szerintük a kisebbségeknek szánt tankönyvekben a hivatalos szlovák megnevezéseket kell használni.
A kormánykoalíció részét képező SNS kibővített vezetőségi ülésén Ladislav Fízik, a szlovákiai romaparlament elnöke is részt vett, aki kritikus megjegyzésekkel illette a szlovákiai magyarokat, illetve pártjukat is. „Ha a magyarok továbbra is azt fogják követelni, hogy a tankönyvekben a földrajzi megnevezések magyarul szerepeljenek, akkor mi azt fogjuk követelni, hogy a mi tankönyveinkben roma nyelven legyenek” – fejtette ki Fízik. Leszögezte: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nagyon önző módon viselkedik, s csak a magyarok jogai-val törődik. Slota ezzel kapcsolatban megjegyezte: elfogadhatatlanok a magyar követelések, a magyarok valóban nagyon önzőek, míg a romákat valóban diszkriminálják.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!