Éppen 700 esztendeje annak, hogy a pápa, mint katolikus egyházfő, pápai
jogú renddé nyilvánította a Magyar Pálos Rendet. A már korábban
szerveződésnek indult, végül az 1250-es években megalapított férfi
szerzetesrend létrehozója Boldog Özséb esztergomi kanonok volt.

Özséb, miután lemondott minden rangjáról és vagyonáról, egy isteni látomás hatására a hegyekben szétszóródott remetékből közösséget alapított. Az I. Remete Szent Pálról elnevezett, a mai napig szemlélődő, szigorú imaéletet élő fehér ruhás pálosok 1308-ban kapták meg a pápai jóváhagyást.
Jubileumi szentmiséjüket - melyen a Magyar Katolikus Püspöki Kar túlnyomó többsége jelen lesz – Erdő Péter bíboros, prímás celebrálja 2008. december 3-án, 18 órakor a budapesti Egyetem téri templomban,  amely ugyancsak pálos templom volt. Az ünnepi mise egyben a pálosok hálaadása Istennek az elmúlt, összesen több mint 780 esztendőért, amit a magyar alapítású rend sok szenvedéssel és kényszerű megszakításokkal élt át Magyarországon illetve a világ számos országában, míg végül a XX-XXI. században újra elkezdhetett megerősödni. E szentmisén kívül a pálosok december 13-án, a jóváhagyás napján a Gellért-hegyi Sziklakápolnába és márianosztrai templomukba is az imádkozni vágyókat.-gm-

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!