Már hülyéznek

A rosszul szavazó többség lehülyézése az 1994-es elsöprő szocialista győzelem óta lett hagyomány nekikeseredett jobboldali közírók körében, az első fecske szó szerint ekként minősítette az oktalan népet. Később megismerhettük a panel- és egyéb prolizást, immár a hajdani úri világból felélesztett tradícióként. Internetes fórumokon „agymosást” is emlegetnek más gorombaságok mellett, ami kijár azoknak, akik betelefonálnak balliberális programokba. Hiszen hogyan is mer bárki is kételkedni abban a virtuális világban, amelyet a jobboldali média tálal fel?! S amelyben a nagyszerű orbáni kormányzás áll szemben a nemzetromboló, az országot tönkretevő gyurcsányival. S mivel az előbbire a többi közt bizonyíték a mindig (a vezéri szónoklatokban is) megemlített párkányi híd, a szocialista időszakban megépült (és valamivel hatásosabb) dunaújvárosi, megyeri híd nyilván éppúgy a rombolás ismérve, mint azok a nyavalyás autópályák.
Most meg egyenesen azt kellene elhinnünk, nekünk agymosottaknak, hogy maga a kormányfő hülye, amiért konokul nem hallgat Orbán tanácsára és az istennek sem hajlandó az adócsökkentés népszerű útjára lépni. Ahelyett, hogy adna, elvesz, ott sarcolja a népet, ahol tudja. Ezt ugyan meglehetősen nehéz összeegyeztetni a jobboldali publicisztika másik vádjával, miszerint Gyurcsány csak a hatalomhoz ragaszkodik és az ország tönkretevése árán is győzni akar, de bizonyos hasábokon láthatóan nem követelmény a logikus gondolkodás. Hogyan is volna, hiszen akkor nem lehetne ugyanolyan hevülettel tiltakozni minden, bárminemű kiadáscsökkentés ellen és követelni egy szuszra bevételcsökkentést. „Egész Európa” példáját emlegetni és megfeledkezni olyan jelentéktelen figurákról, mint az adócsökkentést most veszélyesnek tartó német kancellár, brit tory vezér. Jól is néznének ki holmi logikus mérlegeléssel, amikor marónak vélt gúnnyal kilóra megvett árulónak kell minősíteni a jobboldaltól elpártolt honatyát, aki immár nem ül a történetesen a Fideszbe átültek között, kiket csak az irigység minősített (és bizonyára alaptalanul) „megélhetési politikusoknak”.
Maga az aggodalom viszont korántsem logikátlan. Bár a közvélemény-kutatások rendre tetemes Fidesz-fölényt jeleznek, s az erőviszonyok mintha befagytak volna, az előny éppúgy eltűnhet, mint 2002 vagy 2006 tavaszán. Már csak azért is, mert az akkori szavazási részvételnél negyedével-harmadával kisebb a most pártot választók száma (1998-ban a jobboldalnak kedvezett az alacsony részvétel, s négy-nyolc évre rá a baloldalnak a magas). Lehet persze egy kormányzást távolmaradással is büntetni, ám – ha már európai példákra hivatkozunk – számos esetben dőlt el a népszerűtlen kormány-népszerűtlen ellenzék vetélkedése az előbbi javára. A mi politológusaink fintorognak tőle, de nyugaton eléggé elterjedt, hogy a választást elbillentők a kisebbik rosszra szavaznak és gyakran mégis az ellenzéket tekintik a nagyobbnak, megtartva akár a bírált kormányzatot is. A kibontakozó recesszió aligha kedvez majd a kormánynak, viszont a válságkezelésével máris jobb pontokat szerzett, mint a pilátusi pózt az ócsárlással egybekapcsoló Fidesz-vezérkar. Ha mégis elveszti majd az – immár tényleg ciklus végén esedékes – választásokat, Orbán a nemzeti csúcson tanúsított elképesztően negatív magatartásával követte el a korábbi stratégiai tévedéseihez hasonlítható hibát. Ez a fogjuk meg és vigyétek viselkedés legfeljebb azoknak tetszhet, akik azt is elhiszik, hogy Gyurcsány nemcsak mindenért hibás, hanem szándékosan hibázik, tudatosan teszi tönkre nemzetét. Az amerikaiak az ilyeneknek szokták „eladni” a brooklyni hidat, most nem is tudom, melyiket tukmáljam rájuk: a párkányit vagy a megyerit?

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!