Veszélyes üzlet az illúzió

Persze a szemét titkai is csak a hozzáértők előtt tárulnak fel: a Helyszínelőket is megszégyenítő profilokat alkot a kukák tartalmából Farkas Gábor (Nagy Ervin), a magát takarítónak álcázó, hivatásos házasságszédelgő. És nem csak tökéletesen feltérképezi a célszemély gyengéit, bármit elő is tud adni, hogy az illető úgy érezze, tökéletesen azt kapja, amire vágyik, legyen szó akár harmincas, dundi marketingesről vagy negyvenes, horoszkópmániás ántikosról. Farkas és bűntársa, Tibike (Trill Zsolt) meg is ideologizálják, hogy a szélhámosság valójában korrekt üzlet, ők megkapják a pénzt, a hölgyek pedig az illúziót, hogy szépek, kívánatosak és kellenek valakinek.
Lám, ahhoz, hogy egy nő azt hallja egy férfitól, amire vágyik, vagy össze kell akadnia egy szélhámossal, vagy meg kell írnia a pasast, ahogy Divinyi Réka forgatókönyvíró tette.
Miközben figyeljük Farkas portyázását, és beavatást nyerünk a házasságszédelgés fölöttébb szórakoztató és enyhén pulzusszámnövelő szakmai titkaiba, lassan megismerjük a fiú motivációit is. Bár Nagy Ervin azt mondta, a filmbéli számos szerepéből a legnehezebb volt magát Farkas Gábort megformálni, a számtalan álarc mögül szépen átsejlett a sebesült lelkű intézetis fiú, aki kitalált magának egy életet. Már ő maga sem tudná megmondani, mikor kezdte el a hazudozást. Egy hazugságot pedig mindig simább ügy két újabb hazugsággal befoldozni, mint a kellemetlen őszinteséggel. Csalással a mai világban amúgy is sokra viheti az ember – persze, csak amíg le nem bukik.
Szeretethiányát közönnyel, és mások érzelmeinek lelkiismeretlen kihasználásával leplezi, látszólag nincs is szüksége megértésre, elfogadásra. Talán van benne egy kis bosszúvágy is azért, mert a világ így elbánt vele, hát ő is elbánik a világgal. Sérült értékrendjének élén a pénzzel megvehető dolgok állnak, vágyainak netovábbja egy ház. Mert akinek háza van, az már valaki. Neki soha nem volt semmije, még a ruhája sem volt az övé. Ha már háza lenne, be tudna illeszkedni a társadalomba, villanyszámlát fizetni, meg füvet nyírni. Ez a vágya azonban épp oly irracionális, mint a kaméleonélet. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy egyszer eljön majd a Dominó-nap, és a precízen felállított hazugságok szépen sorban dőlnek majd be. Az indítógomb pedig ki lehetne más, mint egy különösen gyönyörű és gazdag hölgy, a balerina Hanna (Hámori Gabriella). A film azonban több egy fordított Stockholm-szindrómánál, amikor az elkövető szeret bele áldozatába.
Valójában mindannyian kaméleonok vagyunk, szerepeket játszunk, a nő szerepét, a férfi szerepét, az anyát, a gyermeket, a kollégát, az elismert orvost, és a többit. S talán mindőnknek van olyan arca is, melyet a külvilág elől legszívesebben titkolunk. Farkas Gábornak az az énje, mely vágyik az érdekmentes, feltétel nélküli kapcsolatra, melyben sosem volt része. Marton doktor (Kulka János) megjátssza a köztiszteletben álló orvost és családapát, csakhogy van egy rejtett élete a fürdők gőzében, a fura verseiben (az is különcség, ha valaki manapság hobbiból verseket ír), és ez még nem minden, van egy kevésbé joviális arca is. Farkas az ő gyengéire is ráérez, és akárcsak a nőket, őt is az ujja köré csavarja, hogy vállalja el Hanna térdműtétét, melynek segítségével a lány visszatérhetne a színpadra. Hanna pedig művész, ő is folyton játszik, nem csak a színpadon. Becsapta az apját, és a Külker helyett a Táncművészetire felvételizett. Akaratos, elkényeztetett kislány, aki csak a saját szabályai szerint szeret játszani. De még Farkas és Tibi „testvéri” sorsközössége sem teljesen őszinte. Addig működik a kapcsolatuk, míg mindketten ugyanazt akarják. Ha ennyire képmutató az egész világ, ugyan milyen alapon törnénk pálcát Farkas Gábor felett? Ő is csak azt teszi, mint minden szerelmes, próbálja a legjobb arcát mutatni a másiknak, ami őszerinte a gazdag, sportkocsis gyermeksebész arc…
Goda Krisztinának ez a harmadik nagyjátékfilm-rendezése, és az eddigi legjobb. Az üresjáratok nélküli, erős ritmus, a csavaros történetszövés, a jól megírt párbeszédek és karakterek mellett a kitűnő magyar színészek adják a Kaméleon erejét. Nagy Ervin tökéletes választás volt a szerepre, szinte megkönnyebbülés, hogy nem megint Csányiba kell beleszeretni. Azért Csányiból is jut egy kicsi: ő játssza Torsa Márkot, az übergagyi Perzselt szívek szappanopera sztárját, aki hiú, mint egy pávián, és örömmel elhiszi Farkasnak, hogy hollywoodi producer. Akárcsak a nőszemélyek, ő is szinte felkínálkozik Farkasnak, hogy csapja be, kábítsa el, etesse azzal, amit hallani szeretne. De csak annyira érdemli meg az átverést, mint az oltárnál faképnél hagyott, kifosztott asszonyok.
Nagy Ervin mesterien játssza a szélhámost, de ilyen karizmával és külsővel nem is számít, milyen profin teszi a szépet, a nők enélkül is a lábai előtt hevernének. Hámori Gabriella pedig éterien gyönyörű, miközben titokzatos és öntörvényű, igazi femme fatale. Kettejük ágyjelenete talán a legérzékibb, amit magyar filmben láttam.
Trill Zsolt is remek, Tibi és Farkas sorsközösségének felbomlása a film egyik legerőteljesebb, legsokkolóbb szála. Rádöbbent bennünket, hogy ezek a fiúk milyen farkastörvények szerint élnek.
Kulka Jánost megint utolérte az orvosvégzete: most egy jóságos Magenheim doki bőrébe bújt sunyi Dr. House-t alakít. Ő a filmben az egyetlen szenior színész, sokkal érettebb, kifinomultabb árnyalatokat tud mutatni, mint az ifjú félistenek. A meleg ortopédsebész nyomulásán sokan fognak vihogni – lesz, akit szórakoztat, míg másokat zavarba ejt. Szerintem zseniális fricska ez a szerep, és igazi bátor, tabudöntögető színészi feladat a mai álszent, homofób Magyarországon.
Anélkül, hogy a végét elárulnám, elmondom, hogy kevésbé tetszett, mint amit addig láttam. Talán mert túlságosan el akarták magyarázni, ahogy a főszereplőre is rátukmáltak egy kabalakaméleont (aztán egy nagyobbat is, mert az első nem volt elég látványos). (Kaméleon, forgalmazza a Hungaricom)
Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!