Németh Balázs, a TV2 műsorvezetője szerint a jövő híradózásában egyre
nagyobb szerepet kaphatnak a nézők által felvetett témák és rögzített
képsorok.

„A Tényeknél azt gondoljuk, hogy a jövő televíziózása valahogy úgy fog kinézni, hogy egyszemélyes „video-újságíróktól” látunk majd tudósításokat. Sőt, mivel nem lehet mindenhol ott a TV2 stábja, szívesen fogadunk mindenkitől akár mobiltelefonnal felvett képeket, felvételeket is” – mondta. „Elsősorban azokkal a témákkal kell foglalkoznunk, amelyek az emberek többségét érdeklik. Nemrég például két munkás telefonált a Tényekbe, hogy elmeséljék, eltűnős tintával csalnak az M6-os autópálya építkezésénél a munkaadók; az alkalmi munkavállalók könyvében napról napra újraírták a dátumot, spórolva a járulékkal. Ez az ügy nem csak ezt a két embert és környezetét érinti, hanem az egész országot” – tette hozzá.
A műsorvezető szerint sokan még ma is előítéleteik alapján választanak a három nagy csatorna hírműsorai közül. „Négy-öt évvel ezelőtt úgy érezte a vezetőség és mi magunk is, hogy ki kellene ugrani a negatív spirálból. El akartuk hagyni a szenzációhajhászást; a vér, botrány, tragédia, gyászhír kvartettet. Mi ezen megpróbáltunk változtatni, de a nézők nagy részében egyelőre még nem tudatosodott ez a váltás” – magyarázta. „Például, mi évek óta nem mutatunk holttesteket a Tényekben, de még vérfoltokat sem. Ha be is számolunk egy közlekedési balesetről, akkor bemutatjuk annak tanulságait, megkeressük okait. Ha például
novemberben a köd miatt történnek balesetek, akkor arról érdemes egyszer anyagot csinálni, hiszen közeledik a tél, fel kell hívni erre az autósok figyelmét is. Vagy, az óvodásbusz balesete kapcsán inkább arról szóltak a híreink, hogy 2008-ban hogyan lehetséges, hogy Magyarországon úgy utaztatnak gyerekeket, hogy nincsenek biztonsági övvel felszerelt autóbuszok. A kereskedelmi tévézés első négy-öt évében elterjedt a TV2-ről is, hogy bulvárhíradót sugároz. Ma már nem látok akkora különbséget a közszolgálati híradó és a Tények között” – mondta.
Németh Balázs tizenkilenc éves volt, mikor elindult a TV2, ekkor érkezett a csatornához. „A sportosztályon kezdtem el gyakornokoskodni. Ebben az évben még az ELTE-re jártam meteorológia szakra, később inkább sportmenedzseri diplomát szereztem. Iskolás koromtól a sport és a sportújságírás vonzott a legjobban, magam is atletizáltam, középtávfutó voltam. Az öt év sportosztályi munka alatt mi gyártottuk a Tényekbe a sporthíreket, az élő sportközvetítéseket  – például vízilabdameccsekről –, de dolgoztam autós magazinban, gyerekműsorban, valóságshow-ban, sőt még párkereső műsorban is. Amikor megszűntek a külön sporthírek, váltottam a Tényekhez. Itt már akkoriban is azt volt a szokás, hogy mindenki foglalkozik mindennel; általában nem neveztek ki egy-egy témára specializálódott riportereket, szerkesztőket. Riporterként kezdtem, három évvel ezelőtt vezettem először a Tények Reggelt” – emlékezett vissza. „Nem is a riporteri múltam segít legtöbbet a műsorvezetésben, hanem az, amilyen mennyiségben falom és szeretem a híreket. Elvonási tüneteim vannak, ha nem vagyok hírforrások közelében. Nem minden nap vezetek műsort, tehát nem olvasok és készülök naponta a szerkesztőségben. Mégis, ha szabadnapom van, akkor sem maradhatok le semmiről, nem engedhetem meg magamnak, hogy ne legyek képben a legfontosabb témákkal kapcsolatban. De a napilapok közül még ma is mindig a sportújsággal kezdem” – mondta. „Elkövettem azt a hibát, hogy egy éve már a mobiltelefonomra is kértem internetet, vagyis folyamatosan jönnek rá a hírek – ennek nagyon nem örül a feleségem...” – nevetett.
A híradósnak ma is hiányoznak a sportközvetítések a sporttelevíziózás. „Azt remélem, csupán átmeneti időszak, hogy a két nagy kereskedelmi adó híradója nem foglalkozik hangsúlyosan a sporttal. Pedig szerintem sportsikereket, példaképeket kellene mutatnunk, talán ezzel is segíthetnénk a következő generáció egészségnevelését, illetve a mai felnőttek sportoláshoz, mozgáshoz való viszonyát. A legújabb tervek szerint újra nyitni fogunk a sport irányába a TV2-nél, van remény akár egy önálló sportműsor indítására is. A jelentősebb sportesemények jogaiért egyre hevesebb csatákra számítok” – mondta. Németh Balázs nyáron visszatérhetett – ha csak az olimpia idejéig is – kedvenc témájához. Tudósítóként járt Pekingben. „Sokáig kérdéses volt, hány ember menjen a TV2-től az olimpiára, végül én mentem egyedül. Vagyis egy személyben voltam operatőr, riporter és vágó is. Az elmúlt 11 évben dolgoztam már sok műsorban riporterként, szerkesztőként, műsorvezetőként – a legbüszkébb mégis az olimpiai bejelentkezésekre és a kinti egyszemélyes munkámra vagyok.”


Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!