A jelenlegi médiatörvény nem alkalmas a piaci szabályozásra és a
tartalmi kérdéseket sem tudja kezelni – mondta a Magyar Katolikus
Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) tanulmányi napján Budapesten szombaton
Lukács Tamás országgyűlési képviselő.

A KDNP-s képviselő előadásában megjegyezte: a média piaca nem képes a fogyasztók – nézők, hallgatók és olvasók – érdekében működni állami szabályozás nélkül, s csak akkor lehet rend ezen a területen, ha minden fontos kérdést törvényben szabályoznak, így a média által közvetített tartalmat is. Úgy vélte, az öt parlamenti pártnak először a célokban kell megegyeznie, ami nemrég kézzelfogható közelségbe került, ám a kormánypárt „kifarolt a megállapodás elől”. A képviselő szerint új médiahatóságra van szükség, amely kellő jogkörrel és eszköztárral rendelkezik a rendteremtéshez. Példaként hozta fel a médiaszabályozásban tapasztalható visszaélésekre, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület 200 millió forintért íratott szakértőkkel egy munkaanyagot a médiatörvény tervezetéhez, ami azóta sem került nyilvánosságra.
Scherer Zsolt médiaszakértő, politológus szerint az új médiatörvény nyertesei a kábeltévék lehetnek, míg a jelenlegi két nagy kereskedelmi csatorna háttérbe szorulhat. Ez a két médium
azonban jelenleg uralja a média reklámpiacát, „a többieket megfojtja”, ezért a „médiahatóságnak” nevezett szervezetnek szankciókat kellene alkalmaznia a túlzott piaci szereplés miatt – fogalmazott.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!