„Nem alagútban, hanem gödörben vagyunk” – mondta a napokban Orbán
Viktor a Reformszövetség tagjainak. És igaza volt, mert tényleg van egy
Fidesz-gödör a Deák téren, amit Orbánnak köszönhetünk.
De most természetesen Orbán nem a művészetről, nem a sok „sztárról” beszélt, akik a Gödörben szerepelnek, hanem a politikáról, és megint egy jót hazudott. Mert azt mondta, hogy a kormány „aknamezőre vezeti az országot”, és hogy a kormány „egyik héten az SZDSZ-t vásárolja(?) meg a parlamenti szavazáskor, a másikon meg az MDF-et”. Ennél már lejjebb menni nagyon nehéz, mert Orbán, az ember-
akisohanemhazudik, egyetlen példával sem tud szolgálni. Mert a hazug retorikája, a személyes blöffje már annyira semmi, hogy szerintem ő maga sem hiszi el néha, amit beszél.
Valamikor régen, volt egy Kisgazda Párt kormányon, és amikor Torgyán József ki akart lépni, a Fidesz sokakat megvásárolt. Kérdésem Orbánhoz: abban az időben meny-
nyit ért egy kisgazda képviselő? Szeretnék őszintén gratulálni Herényi úrnak, aki nyíltan megkérdezte Orbántól, hogy mennyibe kerül egy „tisztességes” fideszes képviselő! Így azt is szeretném hozzátenni, hogy nem kell idegeskedni azon, hogy miket mond Orbán, mert ez az ember megpukkad, hogy a Fidesz nem nyert. És remélem, ha így folytatják, nem is fognak nyerni soha!
Őszintén örülök annak, hogy a kormánynak vannak sikerei, örülök, hogy az ellenzék egyes képviselői is értik ezt, és támogatják. Ezért is nem fontos foglalkozni az ideges Orbán mutyizásával, mert a gödröt, amiről beszél, csak ő készíti elő. Az MDF-nek meg gratulálok! Jó volt, képviselő urak! Nekik az ország érdekei az első helyen vannak. És Orbánnak? Kit érdekel egy bukott király?
Weinberger Tibor, Nyíregyháza
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!