A mai világban, amikor olyan nagy divat lett az internetes blogírás,
egy érdeklődő ember sok mindent megtalál. Így leltem rá Gusztos
SZDSZ-es képviselő a „Pofám leszakad” című „történelmi munkájára”.
Mit válaszol erre Gusztos, aki még tegnap a Gyurcsány tányérjából evett, az SZDSZ-es barátaival együtt? Hát azt, hogy „a legudvariasabb szó erre a viselkedésre (?) az arcátlanság, és a kormányfőnek nem a reformok (?), hanem a túlélés az egyetlen célja”.
Bravó, Gusztos, az SZDSZ soha nem fogja ezt elfelejteni, nem úgy a választók! Gondoltam, hogy Gusztos képviselő arról fog nekünk írni a blogjában, hogy egy Gál György nevű SZDSZ-es kerületi frakcióvezető miért van most előzetes letartóztatásban. Vagy Gusztosnak ez nem téma? Gondoltam, leírja, hogy mi van ma az SZDSZ-szel, azzal a párttal, amelyik valamikor igazi liberális párt volt? Gondoltam, leírja, hogy miért harcolnak egymással ma is Kóka meg Fodor.
De nem. Ezzel ő nem foglalkozik. Mire, minek? Könnyebb beszélni Gyurcsány arcátlanságáról. Csak van itt egy kis baj, kedves Gusztos Péter. Gyurcsány Ferenc, akit már mindennek neveztek, és akit a legnehezebb pillanatban otthagyott az SZDSZ – most egy igazi megélhetési pártocska –, szóval Gyurcsány ebben a nehéz időben mindent megtett kisebbségi kormányával, hogy megnyerje a költségvetési csatát, és minden nehéz-
ség mellett kitűnően vizsgázott – tetszik ez az SZDSZ-nek, a Fidesznek, a KDNP-nek, vagy sem! De ez tény!Békesi Dániel, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!